Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 1. (Zirc, 1982)

DR. KROLOPP ENDRE – DR. VÖRÖS ISTVÁN: Macro-Mammalia és Mollusca maradványok a Mezőlak-Szélmező pusztai tőzegtelepről

ÖRJEGI ÓHOLOCÉN ŐSTULKOK MARMAGASSÁGA (mm) n X Kecelmin.-max. Különbség Rózsaberek csontváz Humerus Radius Metacarpus 4 14 10 3 7 10 1642 1566 1508 1562 1552 1540 1585 143213531560 14921395 1690 1677 1600 1566 1642 1641 105 245 247 1690 1591 1563 1566 1552 1580 Femur Tibia 148 246 6 Metatarsus átlag : 1552,6 1590 Az örjegi óholocén őstulkok marmagasságának a szélső értékei: 1353 mm (mc)— 1690 mm (hum); átlag: 1552,6 mm, a különbség: 337 mm. A magyarországi őstulkok marmagasságának szélső értékeit MATOLCSI (1970): 1386—1674 mm; középérték: 1550 mm határozta meg. A különbség: 288 mm. Az őstulkok, de az őskori szarvasmarhák marmagasságának a kiszámításakor is feltűnik, hogy a MATOLCSI-féle koefficiensek (1970) kiszámítására felhasznált recens szarvasmarha-populáció csontvázfelépítése, allometriája eltér az őstulkok és az őskori szarvasmarha csontvázfelépítésétől, arányaitól. Megállapítható, hogy az őstulkoknak is, és az őskori szarvasmarháknak is a metapodiumai a stylo- és zeugopödium:l,

i7 viszonyítva relatíve (és abszolút méretben is) rövidebbek voltak. A korai holocén őstulkok marmagassága BÖKÖNYI (1962) adatai alapján mc): 1353—1557 mm, középérték: 1486 mm. A különbség: 204 mm. A korai holocén őstulkok marmagassága az óholocéniekhez viszonyítva — a metacarpusok alapján — alacsonyabb volt. De meg kell jegyezni, hogy a metacarpusok hosszméretéből számított marmagasságok a tényleges marmagasságok legalsó mérettartományait adják, ennél magasabb egyedek is előfordultak. A Hrobonovói (Dél-Szlovákia, Duna-völgy; AMBROS, 1972) tőzegtelep őstulokleletegyüttesében levő humerus hosszméretéből (432 mm!) számított marmagasság 1788 mm. A Kárpát-medencében a fosszilis és szubfosszilis őstulkok marmagasságának eddig ismert legnagyobb értéke ez. A Kárpát-medencei óholocén és a korai holocén őstulkok marmagassága alacsonyabb, testmérete kisebb a közép-európai (BOESSNECK, 1957) és az atlantó-subborealis-balti areajú őstulkokénál (PAAVER, 1965, DEGERBOL, 1970, EKMAN, 1972). Ez a testméret—testmagasság különbség az É—D-i irányú testméretcsökkenési trendnek felel meg. De egy ÉNy—DK-i irányú testméretcsökkenési trend is megfigyelhető (JARMAN, 1969). Az atlanto-subborealis-balti areajú óholocén—korai holocén őstulkok nagyobbak voltak, mint a mediterrán—pontomediterrán areajú őstulkok. Az őstulkok ÉNy—DK-i irányú testméretcsökkenési trendje ellentétes a gímszarvas Ny—K-i irányú testméretnövekedési trendjével (BENINDE, 1937, PIETSCHMANN, 1977). Az őstulok klíma determinálta testméretnövekedéséhez az atlantikus (humid), a gímszarvasnak a kontinentális (arid) klíma kedvez. Megfigyelhető még egy vertikális irányú testméretváltozási trend is, a hegyvidéki őstulkok kisebbek a síkvidékieknél (SZALAY, 1917, BOESSNECK—JÉQUIER— STAMPFLI, 1963, v. d. DRIESCH—BOESSNECK, 1976). A postcraniális csontok allometrikus eltérései jól tanulmányozhatók a csontvázakon. A Kecel-rózsaberki őstulok bikacsontváz csontjainak hosszméretéből számított marmagassági értékei külön kiemelve a 4. táblázatban találhatók. A hat csont közül a stylopodiumok hossza, így a belőlük számított marmagassági értékek is a kérdéses csont, marmagasság — óholocéni — maximális értékeit adják. Az örjegi óholocén őstulokpopuláció maximális marmagassági értékét is ez a humerus hosszmérete adta. A mellső végtagnál a humerus-radius-metacarpus hosszmérete és a belőlük szá-