Bolemann István: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 4. rész: A Balatonparti fürdők és üdülőhelyek leírása (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)

III. Ásványos vizű források és fürdőhelyek a Balaton mellett

Ásványos viza források és fürdőhelyek a Balaton mellett. 55 ben szegény betegek ingyen kapnak lakást és fürdőt. A fürdőházak a tó közepén épültek fel. Az első osztályú fürdőházhoz a fogadó előtti térről vezet egy hosszú fahíd. Ezen fürdőházban külön a férfiak, külön a hölgyek részére 30—36 öltöző kabin van, melyekből a tükörfürdőbe juthatni, de némely helyt a tükörfürdőből a szabad tóba is van kijárás, úgy hogy az úszni tudók nem szoríttatnak a tükörme- dencze területére. Némely kabinban lebocsátó készülék is van, melylyel olyan beteget, a ki állni, járni nem tud, a vízbe lebocsáthatják s ismét felhúzhatják. Az első osztályú fürdőtől megint a második osztályúba fahíd vezet, úgyszintén innen fahídon jutunk a harmadik osztályúba. Végül a szegények számára a kórház köze­lében a levezető csatornában épült fel a szegények fürdője. Dr. Heller Flórián bécsi tanár 1857-ik évben analyzálta a keszthely-hévizi tó vizét és azt találta, hogy ezer grammban van: szénsavas mész . szénsavas vas chlormagnesium . chlornatrium . 0177 gramm, 0-003 » 0 124 0 039 » kénsavas nátrium . . 0-112 gramm. kovasav ...........................0033 » s zerves anyag. . . . 0 042 » aluminium, manganoxyd 0 001 » összesen 0 531 gramm. Az analysis szerint tehát a hévizi tó a langyos akrato-thermákhoz tartozik. Javaslati köre azonban nemcsak a langyos hévvizeknek felel meg, de kibővül az iszap használata által. Az iszapot, mely az egész tó fenekét méter magasan fedi, helybelileg is alkalmazzák egyes testrészekre, de főképen a fürdésnél használják, úgy hogy a beteg a tó vizében fürödve sokszor nyakig mintegy beássa magát az iszapba. Igen jó eredménynyel rendelhető a hévizi fürdő csúz, köszvény ellen, sérülések vagy lobos kórfolyamatok után visszamaradt izzadmányoknál, számos bőrbetegségnél, fekélyeknél, továbbá különféle idegbántalmaknál, főleg idegfáj­dalmak és bénulások eseteiben. A hévízi fürdő gróf Festetics Tassilló tulajdona. Fürdőorvos dr. Hanny Ödön. Posta helyben. Távirda, vasút, gyógyszertár Keszthelyt. Gyógy- és zenedíj 10 korona személyenkint, 14 éven aluli gyermekek és cselédek gyógy díjat nem fizetnek. Fürdőárak : a legfelső tükörfürdőben zárt fürdőszoba » » közönséges szoba a középső fürdőben » a legalsó fürdőben » » 70 fillér, 50 » 44 » 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom