Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)

Hatodik fejezet: Halászat

312

A Balaton-melléki lakosság néprajza.

E 38 fajt azonban kiegészítettem kettővel, az Abramis Sapa L.- és Trutia Salar L.-vel s ezekkel a balatoni halak száma 40 fajra emelkedett.

Ezeken kívül még 4 magyar halnevet jegyeztem fel, melyeket a Herman jegyzékében nem találok s melyeket példányokban sem látván, meg nem határozhattam. Ez a négy név a következő: honiokküsz Siófokon, gardakiisz Siófokon, gyöpsz .ró Fonyódon és törbök Fonyódon; utóbbiról még azt is megmondták, hogy «piczi, poczokos s a csíkkal együtt feredik télen». Ezek faji megállapítása tehát további feladat.

Ha már most a magyar névanyagot vizsgáljuk közelebbről, úgy konstatálhatjuk, hogy azok közül :

1. Közkeletűek vagyis országszerte e néven ismertesek : sügér (Balaton mellett sigér), süllő, ponty, kárász, czompó, márna, lapos keszeg, domojkó, csik, csuka, harcsa, angolna, menyhal, kecsege, lazacz (Balaton mellett lazacs).

2. Csakis a Balaton mellékén élő s már eddig is feljegyzett nevek: varsinta, vasinta, vaskó, barsóka, fogas, buczok, küllő, lapistyán, laponya, lepényhal, sujtásos küsz, doboka, konczér, rütyőke, göndér, vörösszárnyú keszeg, büké, garda, őn, ebhal, ebi hal ;

3. az általam feljegyzett, eddig ismeretlen s eddig csak a Balaton mellékén konstatált halnevek : vaskota, jupiter, harcsasüllő, csehsüllő, a ponty nádhegyi és kosorrú alakja, czápkeszeg, rücső, pirosszemű hal, vörösszemű hal, pirosszárnyú hal, kötyke, ribicza, borzsóka, fehérpénzű, fehérhéjjas, fehérhal, homokküsz, garda- küsz, gyöpsz. ró, törbök; közülök egy sincs meg Szinnyey Magyar Tájszótárában;

4. a dunai halászatból származó halnevek: dévérkeszeg, kősüllő, bandár, piszke, bálin, karikakeszeg;

5. a tisza- és körösmenti halászatból származó halnevek : p .. avágóhal, taknyos macza, szápakeszeg, hosszúkeszeg, vezérhal (a Balatonon vezérkeszeg), tótsüllő.

6. Fertő vidéki halászatból származó halnév: jegeskeszeg.

E nevek ilynemű csoportosításának a tanúsága pedig a következő : A közkeletű neveken kívül a Balaton mellékének oly sok speciális halelnevezése van, hogy az egészen különálló halászterületnek tekintendő; kétségtelen azonban, hogy ez a terület valamikor és valahogyan úgy a dunai, mint a tiszai halászat hatása alatt állott s annak révén kerültek belé az onnan származó halnevek. Kérdés, tudjuk-e ez érintkezést igazolni ? Igenis, tudjuk.

Idegen hatások a balatoni halászatban. Már Herman Ottó említ fel egy tényt, mely a tisza-és körösmenti halászsággal való érintkezést igazolja; a balaton gyalom leírásánál a 288. lapon ugyanis így ír: «A nagy szerszám azonban nem balatonvidéki, hanem tisza- és körösmenti halászság kezében van, mely egyedül az, a ki a súlyos szerszám kezelését tudja és kibírja». A 68. lapon pedig így: «Ott, a hol a bérletek arányait megnövelték, hatalmas szerszámmal kitartóan kell dolgozni, ott a bérlő Szeged, Csongrád, Szentes halászait szegődted».

Ez adat nem áll magában, az újabb kutatás újabbakat adott hozzá. Az utolsó kenesei bérlő, Rosenberg, nyáron át mindig két halászgazdát tartott, az egyik Szentesről, a másik Mindszentről, mindkettő tehát a Tisza mellől volt; a kenesei benszülöttek ugyanis a téli háló felállításában ügyesek, ellenben nem tudnak bánni a paráshálóval s ezek kezeléséhez kellenek a tiszai halászok. De még ezeknél is nagyobb hatást gyakorolt az a tiszai halászcsapat, mely a hatvanas években a Balaton halászatának egy részét kibérelte s melyről a következő adatokat tudtam