Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)

Hatodik fejezet: Halászat

HATODIK FEJEZET. HALÁSZAT. I. Általános megjegyzések. Az az ötven község, a melynek népét e könyvben ismertetjük, első sorban és főként a Balaton révén került össze e munkában. Mindegyiknek része van a magyar tenger tükrében s így a nép mindegyikben foglalkozott a halászattal. A közös geographia és a közös foglalkozási ág a Balaton-melléki népéletben olyan közös sajátosságokat fejlesztett ki, a minők más magyarföldi lakosságban nincse­nek meg, s ha a népesség származásra nézve különböző elemekből alakult is ki, itt egyben egységessé vált: halásznéppé lett. Ez okon természetes, hogy a Balaton halászatával e helyütt részletesen meg kell ismerkednünk. De hát, tekintve azt, hogy Herman Ottó a magyar halászatról írt pompás könyvébe (Budapest, 1887.) a Balaton halászatát is belefoglalta, lehetséges-e ezen a téren ismétlésnél egyebet is adni s lehetséges-e a Balaton halászatáról egyáltalá­ban újat mondani ? Ha Herman könyvét alaposan áttanulmányozzuk, meggyőződünk arról, hogy ő nem a Balaton halászatának részletes ismertetését akarja adni, hanem abból mindössze a legkiválóbb jelenségeket dolgozza fel úgy, a mint az az egész magyar halászatról adott keretben tért foglalhat. Ebből következett gyűjtésének módja, a mennyiben a Balatonnak csak egyes, egy vagy más szempontból fonto­sabb telepeit kereste fel. Ezek után pedig nyilvánvaló volt, hogy, ha a kutatásokat rendszeresen és az egész terület mind az ötven községére kiterjesztjük, okvetlenül kell eddig vagy nem ismert, vagy csak kevéssé, vagy épen rosszul ismert újabb anyagnak előkerülnie, mely immár nemcsak a legkiválóbb pontoknak, hanem az egész Balatonnak halászatáról ad teljes és hű képet. Hogy e következtetés helyes volt, az összegyűlt anyag, melyet e fejezetben közlök, kellőképen igazolja. A halászat megismerését czélozó rendszeres kutatásaimat a helyszíni felvétel egész ideje alatt állandóan végeztem. Részt vettem a halászatokban a nyár csilla­gos éjszakáiban, a tél csikorgó hidegében, tavaszszal és őszszel egyaránt; láttam, lerajzoltam, leírtam és lefényképeztem, s ha a M. N. Múzeum Néprajzi Osztályában nem volt meg, megszereztem minden szerszámot, megtanultam a velők való bánást s így a halászat jelenét közvetlen tapasztalásból ismertem meg. A halászat múlt­jára vonatkozó adatokat kizárólag halász emberektől szereztem, öregektől és leg­öregebbektől, kik a halászat állandó gyakorlatából soha sem jöttek ki. Hogy be­mondásuk igaz, nem téves (szándékos félrevezetést e nép tisztességtudása kizár),

Next

/
Oldalképek
Tartalom