Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
A Balaton-melléki lakosság néprajza. 365 Fonyódtól le Vörsig (130. ábra); a szárny felsó' inára póták, az abroncsok aljára pedig torokkövek vannak kötve. A varsák negyedik alakja, a kétszdrnyú vagy röviden csak szárnyas varsa a Balaton mellékén szintén megvolt; a hol először rátaláltam, Tihanyban, legott megmondták eredetét is. Állott e szerszám két szárnyból, egy vörösökből és három abroncsból (128. ábra); aprószemű hálóját erős kenderczérnából, abrincsait magyaró- fának vagy az istenátkozta fának vesszőjéből csinálták; bővíz idején felállították a Sajkódban és Diósban, a hol a nagy viz a réteket elöntötte, de csak a zanóczokban (füves helyeken). A tihanyiak legott megmondták, hogy ezt a szerszámot ide a szegedi halászok hozták, azelőtt ők azt nem ismerték. Ezzel teljesen egyező volt a szigligeti szárnyas varsa, kétszárnyú, egyvörcsökű, háromabroncsú, de a szigligetieknek sem volt ez ősi szerszámuk, ők az edericsiektől, ezek ismét a szegediektől tanulták el. Ráakadtam még Badacsony-Tomajban, Kilitin, Zamárdiban, Szárszón és Lellén s mindenütt pontosan egy és ugyanazon alakban: két szárnynyal, egy vörösökkel és három abroncscsal. Az alakban nyilvánuló ezen állandóságot azért hangsúlyozom, mert az épen a szárnyas varsáknál meglehetősen szokatlan s ez esetben csakis úgy okolható meg, hogy a népnek volt ugyan annyi ideje, hogy e szerszámot és kezelését a szegediektől megtanulja, de a halászati törvény életbelépése nem engedett elég időt arra, hogy a halász a megtanult formát annyira magáévá tegye és kiismerje, hogy azt az adott helyi viszonyok szerint átalakítsa, megváltoztassa. Hogy pedig ezt az alakot a balatoni halász tényleg a szegediektől tanulta, bizonyítja Heriman könyvének 128. ábrája, mely a szegedi szárnyas varsát mutatja be, s mely tökéletesen egyezik azokkal, melyeket a Balaton mellett én láttam, írtam és rajzoltam le. A varsáknak azt a szűk nyílását, a melyen a hal be tud ugyan menni, de abból ki nem jut, általában vörcsöknek nevezik a Balaton mentén, Zamárdiban ugyanezt a szót vörsöknek, Kilitiben vörsiknek ejtik; de nevezik a vörcsököt máskép is, így Szigligeten nyelv nek, Szárszón nyelőnek, Balaton-Edericsen nyelőkének, Lellén tábértusnak. A berki tótoknál brudszki a neve. S ezzel a rekesztő-halászattal végeztünk is, s áttérhetünk az emelő-halászatra, melynek két szerszáma él a Balatonon, az umbella és a szák. Az umbella. — Az umbella vagy emelőháló rövid leírása Herman szerint ez: «Két félabroncs keresztbe van kötve s az így keletkező négy ághoz egy négy- szögletes háló négy sarkával van ráhurkolva, az egész pedig -— a vízhez és illetőleg a parthoz képest, t. i. a hol használni akarjuk — egy rövidebb vagy hosszabb rúdnak vastagabb vagy vékonyabb végéhez van erősítve» (306. 1.). Minthogy az umbella főként a folyóvizek szerszáma, érthető, hogy a Balatonon épen nem általános elterjedésű, sőt hogy épen csakis azon a két ponton találtam meg, a hol mélyebb folyóvíz van, az egyik a Zala torkolata, a hol is a Fenék hídjáról halásznak vele, a másik Siófok és Kiliti, a hol a Sió szakad ki a Balatonból s a hol vele nem is a Balatonon, hanem a Sión halásznak. Magán a Balatonon sehol sem használják s hogy nem benszülött szerszám, földrajzi elterjedése eléggé mutatja. A gyiikerezés. — Volt a Balaton déli részében — úgy Szigligettől kezdve le Keszthelyig — a halászatnak egy sajátságos módja: a gyiikerezés. Gyükerezni, zsombékon vagy zsombék alatt halászni így kellett : czöveket vertek a nyílt viz fenekére, ahhoz a viz mélysége szerint 1/a-—1 öles zsineget, ennek szabad végére pedig egy darab kivágott zsombékot kötöttek; a küsz a zsombékot megfürödte,
