Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
350 A B a la ton-w el léki lakosság néprajza. lékén Kenésétől Keszthelyig mindenütt, de lassankint kiszorította azt a rúd nélküli czibék, melylyel a háló kötelét úgy fogták meg, hogy a lánczczal meghurkolták. Az ősi czibéket 1899-ben még a következő helyeken találtam meg: Kenésén, Tihanyban, Örvényesen, Badacsony-Tomajban, Kővágó-Őrsön, Akaiiban, Bogláron, Lellén és Fonyódon. A rúd nélküli czibék olykor csak egy darab kötélből és egy hámból áll; a hámot szeretik elhasznált hálóból csinálni, mert puhább s nem nyomja úgy a vállat; a kötél végén a burkolást kis fapeczek tartja meg, s ezt kelevízneV hívják, míg az így felszerelt czibék neve nyeklecz, mely nevet azonban a fonyódi halászok szerint a szegediek honosították meg a Balaton mellett (102. á.). A hálót kiemelvén, a tanyavetés befejeződik, a tihanyi ember haza megy a szerszámmal és prédával; a többi balatoni halász azonban két kisebb tanyát vet s bizony öreg este lesz, mire haza érkeznek a munkából. I Ia haza érkeznek ! Mert a jégen dolgozó halásznak két nagy ellensége van, a köd és a riadás. A ködből csak a gazda hűséges ebe vezetheti ki a bokrot, de a riadás ellen semmi sem védi meg. A legnagyobb szerencsétlenség, melyet az irodalom feljegyzett, az volt, melyről Korabinsky emlékezik meg: «a jeges halászat mellett a halászok élete állandóan veszedelemben forog, így 1782-ben egyszerre 46 ember vesztette életét» (i. h. «Keszthely» szónál). Egy másik szerencsétlenség, melyre a halászok emlékeznek s mely meg is van örökítve, a Balaton déli részében 1739-ben történt a Szt-Mihály- hegy táján. Riadás következtében 46 ember merült a jég alá, de közülök negyven egy jégtáblán megszabadult, ezek építétték hálából a szentmihályhegyi kápolnát, melyben egyszerű festmény örökíti meg a rémes esetet (Bontz: i. h. 360. 1.). V. A kis halászat. A kis halászathoz, mint mondtuk, oly szerszámok kellenek, a melyek nem követelik meg a halászok társulását, szövetkezését, mert kezelésükhöz egy ember teljesen elegendő. De nemcsak a szerszám olyan, hanem olyan a közlekedési eszköz is, melyet e czélra a Balaton mellékén ősi soron használtak és ez a bődön- vagy bodonhajó. Ismerkedjünk meg mindenek előtt ezzel s aztán a kis halászat egyes szerszámaival. A bodonhajó. — A balatoni bodonhajót Hrrman O. a következő sorokban mutatja be: «A lélekvesztők egyik legtöbb magyar törzsalakja a Balaton bödönhajója, mely mindig tűzzel is van vájva, kétféle s mind a két alakja tölgyfából való, kereszt- metszete szerint vastag körtealakú, orra hegyes, magasra felálló. — Az egyszerűbb az, melyet a 104. ábra tüntet fel. Ez magyarán mondva suta, mert a fara elkerekített; hossza 3 m. — egy, legfölebb két embernek való; a balatoni kishalász szerszámja, melynek egyetlen példányát Siófokon láttam. Repedező orrát ekkoron már pléh védte, illetőleg akadályozta a viz benyomulását. Van első és hátulsó tatja és huzószöge. — A másik alak a bödönhajó, kiálló orral és vágó farral (105. á.), mely sok esetben szintén felkunkorodik s ekkor ez a nevezetes járómű nagyon emlékeztet a tengermellék régi mentő-hajóira, a melyek almaszelethez (106. á.) hasonlítottak, hogy soha föl ne borulhassanak. Igen ám; de az ú. n. nagyszerszám, t. i. az öreghálóval való halászat, kivált kissé habos vízen, egy bödönnel nem végezhető, mert legalább is nyolcz ember kell hozzá, kik egy bödönben nem férnek el; azonkívül tér is kell
