Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
J. Hala ton-melléki lakosság néprajza. 293 sárga.— Ló nevek: Barna, Bársony, Betyár, Bimbó, Bujár, Bujtár, Burkus, Büszke, Csillag, Csinos, Csipke, Czéda, Czédrus, Darázs, Dáma, Deres, Fáczán, Flóra, Föcske, Fura, Gárdás, Gida, Julcsa, Kedves, Kese, Kicsiny, Kincsem, Komtesz, Korhely, Lengyel, Linda, Madár, Meggyes, Mérges, Mirza, Muczi, Mujki, Ondó, Orient, Padi, Pajkos, Pajzán, Pali, Pejkó, Pille, Rigó, Rita, Rúzsa, Sárga, Simli, Szellő, Szikra, Tatár, Tündér, Tüzes, Vidra, Villám, Zsivány, Zsuzsa. A szamárállomány egészen lényegtelen, a 219 darabból 70 esik az északi, 149 a déli partra; különösen a szőlősgazdák szeretik s kétkerekű kordéba fogva bor s egyéb pinczekellékek szállítására használják. A mulák ■= öszvérek száma még kevesebb, összesen 14; ebből is 8 Badacsony Tomajra esik, a hol ugyancsak a vinczellérek használják. A szamár- és mulanevek rendesen teljesen egyeznek a lónevekkel, de sokkal kevésbbé változatosak ; az általam tíz helyen összeírt mintegy ötven szamárnak és mulának mindössze hat neve volt : Betyár, Csinos, Czéda, Lujza, Madár, Vizsla. A kecsketenyésztés is jelentéktelen, összesen 50 darab van, melyből 22 az északi, 28 a déli partra esik. Ezeknél már nagyobb jelentőségű a sertéstenyésztés. A mezőgazdasági statisztika 34.110 darabot írt össze, melyből 13.408 az északi, 20.702 a déli partra esik; átlagban egy-egy gazdaságra 3 darab esik. Legkevesebb van Rendesen (98) és Egenföldön (77), a többi helyen számuk a százat meghaladja, 6 helyen (Keszthely, Kőröshegy, Zamárdi, Endréd, Fokszabadi és Bfő-Kajár), az 1000-en, sőt 3 helyen Kenésén, Lengyeltótin és Kilitin) a 2000-en is túlemelkedik; a maximum Kiliti- ben van 2488 darabbal. A Dunántúlnak tudvalevőleg még a XVIII. században is megvolt a maga külön sertésfaja, melyet a gazdasági irodalom bakonyi disznó néven ismer; a XIX. században azonban József nádor kisjenői uradalmából általánosan elterjedt a kondor- szőrű szerbiai disznó, mely ma már a hazai disznóállománynak 8/10-ét képezi, az Alföld eredeti disznófaját — a szalontait — teljesen kiszorította, a bakonyit pedig csaknem egészen átalakította. A Balaton mellékén még mindkét fajta megvan; a bakonyit a balatoni ember lelógó füléről siskafülűnek nevezi, ez igen mérges faj s a kutyát nem szíveli ; a kondorszőrű szerb disznónak gicza a neve s ma már túlnyomó többségben van a siska fülű fölött. A balatoni gazda a hizlalást általában csak kicsiben űzi, mert csakis a maga szükségleteinek fedezésére törekszik, karácsonyra disznaját meghizlalja s akkor leöli. Nagyban való hizlalás csak az uradalmakban folyik. Ennek megfelelően zárt állandó nyájakat is csak nagy birtokokon találunk, míg a kisebb gazdák naponkint összehajtott, de naponkint fel is oszló csürhékben legeltetik sertéseiket. Nevet a disznóknak is adnak, de csak a jeleseknek; ilyen disznónevek: Baka, Barna, Bodor, Hajas, Huszár, Kardos, Káplár, Kese, Laczi, Siska, Sudár, Vidra. Míg a sertéstenyésztés a Balaton mellékén ma is általános elterjedésű s megvan kivétel nélkül minden faluban, addig a juhtenyésztéssel csak szórványosan találkozunk. Az egész állomány 35.635 darabból áll, melynek 3/re az északi, if-e a déli partra esik. 11 olyan község van, a melyben juh egyáltalában nincs s 10 olyan község, melyben 64-en alul van a juhok száma, vagyis a hol semmi gazdasági jelentőségük nincs. A többi 29 község közül 17 ben számuk a 100 és 1000 közt van 8-ban az 1000-et, 1-ben (Fokszabadi) a 2000-et, 1-ben (Lengyeltóti) a 3000-et, 2-en (Keszthely és Kiliti) az 5000-et is maghaladja a számuk; a maxi-
