Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
284 A Balaton-mei léki lakosság néprajza. V. Gyu mö lestet *mêlés. Míg a modern szőlőművelés tanításai szerint a szőlőbe semmiféle más növényt s így gyümölcsfát sem szabad ültetni, a régi időkben a szőlő művelése és a gyümölcs termelése mindenkor együtt járt. A Balaton melléke a régi állapotokon mit sem változtatott, az iskola tanításai miatt gyümölcsfáit ugyan ki nem vágta (mindössze az egészen új telepítéseknél vette figyelembe a tanításokat), s így gyümölcsösei megmaradtak. Mekkorák, milyenek voltak e gyümölcsösök, melyik községben milyen gyümölcsöket termeltek nagyban és milyeneket kicsinyben, minderről pontos tudásunk soha sem volt s csak általánosságban tudtuk, hogy a Balaton mellékének nemcsak szőleje, hanem gyümölcse is jó, hogy Somogy és Zala partjai már régi idők óta híresek gyümölcseikről. Az 1895. évi mezőgazdasági statisztika a 11 főgyümölcsfaj fáinak összeírására is kiterjeszkedvén, első ízben adott gyümölcsé- szetünk megismeréséhez számbeli adatokat. Kétségtelen, hogy ez adatok nem elsőrendű pontosságúak, mert a gyümölcsfák ez alkalommal először Írattak össze s a nép, félvén egy új adótól, a való állapotnál a legtöbb esetben valószínűleg jóval kevesebbet vallott be, mégis ez adatok a főjelenségek szabatos meghatározására s a viszonylagos állapotok feltüntetésére elég pontosak, mindössze oly következtetésektől kell tartózkodnunk, a melyek a számok kisebb-nagyobb emelkedésével teljesen megváltoznának. A számok értékét s használhatóságuk határát néhány példa a legjobban igazolja. A Kenésén összeírt 24.000 gyümölcsfa közt 10.000 szilvafa, 5.000 meggyfa és 2.000 almafa van; a többi 8 gyümölcsfajból 2.000 fánál kevesebb van: nyilvánvaló, hogy Kenese gyümölcstermelésében a szilva elsőrendű jelentőségű, másod-, illetve harmadrendű jelentősége van a meggy- és almafának, a többinek gazdasági jelentősége már alig van; a fenti számok pedig oly nagy különbségeket mutatnak, hogy a viszony a három gyümölcsfa közt akkor is megmarad, ha a nép mindegyikénél akár néhány százat is be nem vallott. A 10.000 szilvafa mellett egészen mellékes, hogy 18 gesztenyefa helyett Ivenesén 100 vagy 180 van-e, mert a kenesei gyümölcstermelés igazi képét nem ez adja meg, hanem a három főfaj. Ha most a számok értékét nem községenkint, hanem gyümölcsfajonkint vesszük, tanulságos például említhetjük a mandulafa elterjedését. Az északi parton összeírtak 17.000, a délin csak 1000 mandulafát; a különbség oly óriási, hogy nyilvánvaló belőle, hogy a déli parton e gyümölcsfa termelése egyáltalában jelentőséggel nem bir s a különbség nagyságában minden valószínűség szerint kifejezést nyer az a tény is, hogy a déli part domborzati viszonyainál fogva egyáltalában nem alkalmas e gyümölcs termelésére. Viszont ha figyelembe vesszük azt, hogy az északi part 30 községe közül 28-ban a mandulafák száma nem haladja meg az 1000-et, ellenben Tihanyban egymagában a 6000-en is túl van, nyilvánvaló, hogy Tihany valóságos eldorádója a mandulafának s az egész Balaton mellékén első helyen marad még akkor is, ha a tényleges állapotnak mindenütt csak felét is vallották be. Ilyen, úgy az egyes községek gyümölcsészetét, mint az egyes fajok elterjedését jellemző tények megállapítására e számsorok teljesen alkalmasak s ezért a 285. lapon levő táblázatban összeállítjuk a Batatonmellék falvaira vonatkozó adatokat.
