Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
280 A Balaton-melléki lakosság néprajza. 12 frttal, később 4 frttal vagy 12 pálczával büntetődött, ezenkívül a megvertnek testi fájdalmához képest méltó megelégítésre kényszerítették. Ha verekedés közben veszedelmes sebek estek, a verekedőd elfogták, a földes úr vagy a megye tisztje elé vitték s annak ítélete szerint személyének mivoltához képest bőrében vagy erszényében büntették. Jellemző, hogy az elfogatás bárhol megtörténhetett, csak «fölszentelt helyen» nem (11.). A különböző kártételek megbecsülésére az articulus külön utasítást ád ; egy szőlőtőkének kitörését egy garasra, egy egyesztendős oltoványnak elrontását hat garasra becsülhetik, de az idősebb oltoványnak kitörésében és teljes elrontásában úgy az fának indulatját, mint annak mivoltát szükség tekintetbe venni, «mert a jóindulatú 2—4 éves oltovány többet ér az egyesztendősnél és egy pargamen avagy torsátlan körtvély 10 korpakörtvélynél is, azért is az fáját többre becsülhetni» (30.). A jó szőlőmunkás akkor is kevés volt, s a ki szert tehetett ilyenre, megbecsülte, de féltette, sőt kényeztette is; s mert a jó cseléd elcsalogatása akkor is szokás volt, az articulus elrendeli, hogy a nemes vármegye limitatióján felül senki akárminemű munkásának napi bérét ne merje fizetni s ha valaki a már másnak felfogadott munkást — többet ígérvén neki vagy más fortélylyal — elcsalja, a helység a munkást fogja el s a gazdát minden elcsalt munkásért 50 pénzre büntesse (18.). A munkások kényeztetése annyira ment, hogy ez ellen külön pontban kellett az articulusnak rendelkeznie: minden munkástartó gazda az étel és borital adásban is mértékletességet tartson, főztet nem többször napjában kétszernél, akkor is csak kétfélét, de nem béleseket s efféle kényes süteményeket, bort pedig napjában nem többet egy iczénél adjon a munkásnak; az articulus ezután elpanaszolja, hogy ezt a rendelést szőlőmunkáltatás idején épen maguk a gazdák szokták áthágni s némelyek nem is tartják szőlőmunkának azt, ha csak le nem részegedhetnek, pedig ebből sok gonoszság és veszedelmes következés származik s a munkás részeg elmével tétovázó kézzel nem hasznot, hanem kárt okoz a szőlőtő körül (34.). Ez bizony mind benn van az articulusban s annyira jellemzői volt a Balatonmellékére, hogy épúgy igaz volt 1776-ban, mint 1876-ban is, közvetlen a phylloxera pusztítása előtt, a mikor is a felsőörsi prépost ezt jegyzi be az egyház könyvébe a szőlőművelésről: «A nép a sertvéshúst akkorra tartja, mikor szőlőjét munkáltatja; ilyenkor a munkások kitartásában a gazdasszonyok közt valóságos vetélkedés folyik, gazdagon megrakott tiszta almokba kitett ételeiket cselédeikkel vitetik s magok ünnepi köntösben kisérik a szőlőmunkásokhoz.» A szüret felszabadításának vagyis megkezdésének joga a földesurat illette, a hol communitások voltak, ott az közönségesen (közös elhatározással) történt; a ki a szüretet előbb kezdte meg, azt 12 frttal, később 4 frttal vagy 12 pálczaütéssel büntették (19.). Szüret után a gazda első kötelessége volt a hegyvám (kilenczed vagy tized) megváltása; s a míg ezt ki nem fizette, borát a hegyről 12 frt, később 4 frt, vagy 12 pálczaütés terhe alatt el nem vitethette (19.). Ha e hegyvámot a gazda egy évig az uraságnak — nem a termés fogyatkozásából, hanem a maga rosszaságából — meg nem adta, szőlőjét egyszerűen elvesztette; ha azonban a gazda a rossz termés miatt nem tudott fizetni, ezt a következő évi termésből kellett megtérítenie. A bort ugyan pénzzel megválthatta, de, különösen ha bora volt, erre nem volt köte- ezhető (20.). Úgy látszik, a borhamisítás már akkor is ismeretes ipar volt s épen a
