Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
254 A Balaton-mei léki lakosság néprajza. Mint alább látni fogjuk, a XIX. század első hat évtizedében úgy a szőlőművelés, mint a borkezelés a Balaton mellékén igen sok tekintetben rendkívül kezdetleges állapotban leledzett; a balaton-melléki borok főhibái voltak, hogy nem voltak fajborok s megtörtek; a gazda alig-alig törekedett arra, hogy a kereskedelem számára is termeljen; épen azért, mert tudta, hogy bora a tengelyen való szállítást ki nem bírja, megelégedett azzal, ha ő és családja a maga borát ihatta. Teljes közöny a szőlőművelés terén életbelépett újítások iránt és az ambíció abszolút hiánya a bor értékesítése terén, ezek jellemezték a XIX. század első hat évtizedében a Balaton-mellék szőlőgazdáit annyira, hogy e hírük az irodalomba is bejutott. Ilyen körülmények közt azután, ha akár bő termés okából, akár anyagi szorultságból a balaton-melléki gazda borát mégis eladta, tűrnie kellett, hogy «néhány vidéki kocsmáros, egy-két kereskedő és a jó stájer szomszédok szabta ár mellett hordják el borát saját javuk előmozdítására, hagyván a termesztőknek sanyarú tengődhetést a jövő termésig».1 Ám ez állapotok a hatvanas években gyökeresen megváltoztak. Kiépült a déli vasút, a magyar szőlészetnek és borászatnak időszaki közlönye indult meg, melyek tanítása eljutott az úri néphez és a nadrágos emberhez, ezek kezdtek érdeklődni szőlejük iránt, azok kezelését nem bízták többé a bivalyosokból s pásztorokból kivedlett vinczellérekre, nehány mintaszőlőszet keletkezett s a nép kezdte belátni, hogy a szőlőművelés okszerű gazdálkodás mellett hasznot is hajt, pénzt is jövedelmez. Lassan bár, de kezdte szoléit átalakítani, jövedelmezőségre berendezni, szaporítani, fejleszteni, a mi újat mint szőlőmunkás az uraságnál tanult, otthon mint szőlőgazda meghonosította, elfogadta az új szerszámokat, szüretje tisztább lett, modern présekkel dolgozott, szóval teljes átalakuláson ment át. S mikor így a hatvanas és hetvenes években, tehát két évtized alatt, egész szőlőgazdálkodása átalakult s mikor immár munkájának megérdemlett gyümölcsét élvezhette volna, a hetvenes évek utolsó két évében, 1878—79-ben, a Balaton északi csúcsán megjelent az a rettentő veszedelem, mely rövid egy évtized alatt a gazda minden reményét, munkájának minden eredményét teljesen megsemmisítette, s ez a veszedelem a phylloxera volt. A phylloxera a Balaton mellett Bfő-Kajáron jelent meg először 1878-ban s tíz év alatt mindent letarolt. A szomszéd Kenésén 1880-ban észlelik először, de már 1885-ben a r. káth. plébános ezt írja az egyházi anyakönyvbe: «A phylloxeráról már sokat írtam, ez alkalommal befejezhetem erre vonatkozó feljegyzéseimet, Kénesén — a hol, mint tudjuk, 1873-ban a Balaton mellékén a legtöbb (896 k. hold) szőlő volt — nincs többé szőlő». Vörös-Berényben 1882-ben lépett fel, öt év alatt mindent elpusztított. Paloznakon 1883-ban vették észre először, 1886-ban erősen tört ki, 1887-ben befejezte rombolását. B.-Füreden 1882-ben vették észre, de csak 1886-ban tört ki, 1889-ben volt az utolsó szüret, 1890-ben a termés megtizedelődött. Tihanyban és Aszófőn 1885-ben, Örvényesen 1888-ban lépett föl s 3—5 év alatt mindenütt végzett a szőlőkkel. Ezzel aztán az ú. n. csopaki borterületnek (Kenésétől Akaiiig) vége is volt. A badacsonyi borterületen akkor már okszerű szőlőművelés volt, a veszedelem a gazdákat nem találta készületlenül, kétségbeesett védekezés indult meg, melynek eredménye, hogy Badacsony a maga világhírű szoléit, bár óriási áldozatokkal, meg tudta menteni. A keszthelyi hegyvidéken a phylloxera Meszes-Györökön lépett fel először 1882-ben s onnan terjedt nyugat felé, 1886-ban 1 Parragh G. : i. h. 121. 1.
