Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
250 J. Balaton-melléki lakosság néprajza. helyen pedig 402! hold. A csökkenés e feltűnő jelenségét összefüggésbe kell hoznunk azzal, melyet az 1895-diki mezőgazdasági statisztika is konstatált, sőt magyarázni is igyekezett a következőképen: Az országban «a szántóföldnél is jóval erősebb növekedést mutata kertterület, mely a lefolyt évtized alatt nem kevesebb, mint 8O2°/0-kal gyarapodott. A kertterület a népesség szaporodásával és a haladó kultúrával természetszerűleg mind nagyobb tért foglal el, de van egy országrész, hol 4135 holdnyi csökkenést látunk s a mi legfeltűnőbb, ez az országrész hazánknak épen legcultiváltabb része, a Duna jobb partja; Zala- és Veszprémmegyék mutatnak itt jelentékeny fogyást; az előbbinél a kertterület 24.376 holdról 20.572 holdra, az utóbbinál pedig 8576 holdról 7216 holdra szállt volna alá.1 Ez azonban nem igen lehet tényleges fogyás, inkább az összeírás alkalmával követett felfogások különbözőségéből származhatik, mert a kert fogalma nem egészen határozott. A beltelkeken előforduló számos takarmá- nyos kertet bizonyára néhol kertnek, néhol szántóföldnek vettek». (Mezőgazdasági statisztika, 112. 1.) A kertművelés alá fogott területek jövedelme a földadó-kateszter becslései szerint a Balaton északi partján holdankint 9'12 frt, a déli parton 10 97 frt, átlagban 1O04 frt, vagyis minden hold kert átlag 4'13 írttal többet jövedelmez, mint a szántóföld (6'91 frt). A legkisebb jövedelem az északi parton B.-Udvariban van holdankint l'OO írttal, a déli parton Ledében 573 írttal; a legnagyobb jövedelem az északi parton Keszthelyen van holdankint 15'38 frttal, a déli parton Fokszabadiban 1450 írttal. Az 50 község közül 4 község jövedelme a kertterület után holdankint 1 — 5 frt, 21 községé 501—1000 frt, 24 községé 1001 —1500 frt közt változik, egyé (Keszthelyé) pedig a 15 irtot is meghaladja. A kertművelésben termesztett növényeket egyenkint felsorolni nem szükséges, külön említjük fel a hüvelyeseket és a káposztát, melyet a balatonparti lakos első sorban a maga számára termel. A káposztamagot Gergely-napkor vetik el, meleg ágyban, előkészítik a földjét, jól megásózzák, geréblával elsimítják, aztán esős időben beleültetik a palántát, majd később földjét megporhálják s ha nagyobb, feltöltik s végül őszszel bevágják, gyalulják, hordóba betiporják, besózzák s elteszik télire. A hüvelyesek közül ma a fehér babot, sárga borsót és lencsét ültetik; régen a fehér bab helyett a kalapács-borsót (ez volt a hosszú szegletes bab neve) és a hörgő borsót termesztették; ma már ezek emlékét csak nevök őrzi. Régebben a kertművelésben nagyobb szerepe volt a tányérbélnek is, mely ma már a szőlő meg a kukoricza szélébe került ; egykori szerepét megokolta az, hogy olaját világításra, a'szegény ember főzésre is használta. Akkor még volt minden faluban 1—2 olajütő is; én már hiába kerestem ilyent. A gazda a magot az olajütőbe vitte, ott azt megszárították, megőrölték, kétszer kiszitálták, vízzel a lisztjét meggyúrták, melegítőbe tették, kimelegítették, majd formába tették, kisatulták. Az olaj a polgáré maradt, a pogácsája a malomtulajdonosé, a ki azt marhának és lónak szecskára és póly vára használta; a tányérbél belit megforrázták s disznónak adták, a szára tűzrevaló volt, de kerítésre is használták. 1 A zalamegyei csökkenésnek 41%-a épen a balaton-melléki községekre esik (Jankó)
