Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat
230 A Bu la ton-mell é ki lakosság néprajza. A köczölle elterjedése előtt ha az idő hűvösebbre vált a nők a felső testet a hideg ellen úgy védték, hogy nagy kendőt kerítettek a nyakukba, annak két ágát a mellen keresztezték, két végét pedig hátul a derékon kötötték meg. A köczölle terjedésével ez a derékkendő, a mit ma már, mert régi módi, csak letyetárnak mondanak, mind ritkább lett, majd a köczölle felbomlásával a rékli vagy kacza- bajkó pótolta; ez paraszt női kabát föstött vászonból, ha ünnepi, posztóból, a csípőkig ér, a szoknya fölött viselik, felül bő, alul szűk, ujjas, a nyakazatját pedig széles, a vállig érő csipkés-fodros gallér — a smizli helyettesítőjéül — veszi körül. Azta fajtáját, a miben otthon dolgoznak s a mely vékony és könnyű szövetből készül, levesnek hívják. A derékfűző ismeretlen volt s máig sincs általánosan elterjedve, a halcsontot azonban a lányok már kedvelik. A régi viselethez tartozott a ma már csaknem teljesen kiszorult mente és köd- men. A mente olyan volt, mint a huszármente, rókatorkos vagy más prémből való széllel; kívül posztó, kebele (vagyis bélése) bunda (báránybőr) volt és zsinórgombokkal gombolták össze. A kinek mentéje nem volt, ködment viselt; ez kissé hosz- szabb volt, lágyékig ért s nem volt posztója, hanem csakis birkabőrből készült, de kevesebb volt rajta a hímzett dísz, mint a férfiakén. A mentének és ködmennek a házasságkötésnél is szerepe volt, beletartozott a hozományba, a mivel a lányt kifizették. Lábukon régen a nők is bocskort viseltek, csakhogy ezt nem kapczára, hanem gyapjúból kötött tutyira (harisnyára) kötözték; sokszor — száraz időben — csak tutyiban jártak, a bocskort fel se húzták rá. — Ezt váltotta fel a fekete csizma, de ez ma csak az öregeknél maradt még meg; kiszorította pedig a czipó vagy czipellő Czipót azonban csak akkor húznak, ha a házból kimennek, templomba vagy látogatóba. Otthon megteszi az egyenes talpú és kisorrú papíics is. A németek és utódaik, majd különösen a fürdővendégek révén nagyon elterjedt a félczipő is, melynek van kérge (=- talpa), oldala, feje meg alacsony sarka, de nincs szára; kezdetben a lányoké és menyecskéké piros vagy sárga bőrből készült, az öregeb- beké feketéből, ma azonban csak a feketét használják s mindössze a német származású menyecskék diszítik kék és piros szalagcsokorral. A nők általában véve sokat adnak arra, hogy bármily szerényen és szegényen is, de rendesen öltözködjenek, s ugyancsak letarátázzák azt, a ki rendetlenül öltözködik; mégapotinczában,s. nyári öltözetben is megkívánják a rendet,mihelyest az utczára lépnek.1 1 F.-S. Beudant, a ki 1818-ban Magyarországon ásvány- és földtani utazást tett, s erről egy munkát is írt (Voyage minéralogique et géologique en Hongrie, Paris, 1822.), résztvett egy veszprémi vásáron s megismertet az ott látott viseletekkel is. A mennyiben a veszprémi vásárokra rendesen a Balatonmellék népének egy része is összegyűlt, nem lesz érdektelen Beudant e leírását fordításban a következőkben közölni: «Ez a vásár alkalmat nyújtott arra, hogy sok magyart, hor- vátot és tótot lássak együtt ruházatuk érdekes tarkaságában. Különösen az asszonyok ruházata volt a legsajátságosabb; vörös harisnyát, sárga czipót, durva kék posztó szoknyát, vörös mellre- valót, majd különféle színű ujjakkal, majd ujjatlanul, mindenféle árnyalatú szalagokat s ugyancsak nehéz fejdíszt viseltek, melyek együtt a legbizarrabb képet alkották. A fejdísz, úgy látszik, két többé-kevésbbé finom, olykor elég durva kendőből állott, melyek közül az egyik, asztalkendő módjára összehajtva, a fej elejét borítja s csúcsa csaknem az orrig ér le, a másik egész terjedelmében kibontva, hátul a vállakat is betakarja. Azután felemelik az elsőt és hátravetik vagy pedig úgy rendezik el a fejen, mint az asztalkendőt, mikor tojást szolgálnak fel benne. A férfiak csaknem mind kerek kalapot vagy nemez sipkát viseltek; nagy részüknek durva szürke posztóból készült rosz köpenyegük s bő vászonnadrágjuk volt; némelyek, a kik jobbmódúak voltak, kékesszürke posztókabátot és durva posztóból való kék nadrágot viseltek, mely fölött az ing nyúlt le» (i. h. II. köt. 430., 431. 1.).
