Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat
226 A Balaton-mei léki lakosság néprajza. fémgömb (pityke) tartja össze ; a gombnak alul tőgye van s abba fűzik be a bőr- szalagot, mely a mellényhez erősíti; olykor három sor pityke gombot is varrtak a pruszlira s ezt különösen a pásztorok kedvelték. A régi pruszliknak a háta piros virágokkal volt kirakva, melyeket teveszőrxeX hímeztek ki. A hagyomány szerint régen divatban volt a fehér posztóból készült pruszli is, melynek két szélét és az alját piros bőrrel szegték be; a szabása egyezett a maiéval. Ma már a pruszlit is erősen szorítja a mellény, különböző sötét szövetekből, hajtókával, kivágással, csontgombok' kai és szatinháttal. Az Örvényes vidéki németek régi pruszlija hosszú volt s mint a nadrág, világos kék posztóból készült; igaz, hogy a szín ma már sötétkék, mint a magyar pruszliké, de azért ma is lágyékig ér. Van a Balaton-melléki viseletnek egy újabban — mintegy 20—30 évvel ezelőtt — használatba került s feltétlenül német eredetű ruhadarabja, a mely e magyarság régi edzettségének pusztulását jelenti s ez a kék rékli, melyet kötött rétli vagy belső réklinek is neveznek; ez meleg és szorosan testhez álló ujjas, melyet majd a mellény helyett, majd hűvösebb időben a mellény alatt az ing fölött viselnek. Tökéletesen ilyen szerepű még a melles vagy mejjes, melyet szintén a németektől vettek át; ez meleg szövetből készült, ujja azonban nem volt, főként a mellet védte a meghűléstől, hátul volt nyitott, ott a nyaktól az alsó szegélyig menő két pántja egymást keresztezte s fejjel kellett bele bújnia. Hazai németeinknél máig is általánosan viselt ruhadarab ez, melyet, valamint a belső réklit is a Balaton mellékén mind jobban kiszorít a rigó (tricot) ing. A melles maga oly vastag, hogy föléje mellényt ritkán húznak. A pruszli, vagy az azt helyettesítő belső rékli vagy melles fölé húzzák a kabátot, melynek egy nehezebb és melegebb téli formája van: a mándli, meg egy könnyebb nyári alakja: a kitli. A mándli, melyet dolmánynak is neveznek, régen csak derékig ért, most a fart is eltakarja, fekete, vagy sötétkék posztóból varrják, egy sor fényes fehér aczélgombbal, mindkét oldalon kis zsebbel; bélése régebben vatta volt, most már csak flónell (flanell) tehát már nem töltött. Régebben viseltek olyan dolmányt is, mely fehér vagy szürke szűrposztóból készült, — s úgy látszik, ehhez tartozott a fehér posztósapka is, — ezt anyagáról szűr dolmánynak. nevezték, ez azonban teljesen divatját muha már. Az Örvényes körüli német eredetű lakosság mándlija bővebb volt, mint a magyaré, s világos kék posztóból varrták ; gombjai nem pitykék voltak, hanem fakarikára húzott világos kék posztógombok, melyeket még piros pamut rávarással is díszítettek; ma már a németek utódai is teljesen a magyar viseletet vették át. A kabát, a mellény és nadrág együtt egy viselő- vagy egy öltöző- vagy egy vetet-rnha; ezeken a neveken különböztetik meg a gatyából és ingből álló régi viselettől. Télen a mándli vagy dolmány helyett a pruszlikra, ha nagy hideg volt, magára a dolmányra húzták fel a ködment, melyet kis bundának és bekecsnek is hívtak. Ennek külseje irha, kebele vagyis béllése bárány- vagy birkabőr, ujjas, a csípőkig ér, testhez álló. Úgy alsó szegélyeit, mint hátsó es mellső mezőit kiczif- rázták tulipántosan selyemmel és szattyánnal; a czifrázás ma már mindjobban lemarad Az irha színe is változott. Régen fehér volt, majd sárga, később vörössárga s ezt gubacsósnak mondták, s ezzel egyidejűleg lépettt fel a fekete, melyet föstött- nek hívtak. Legtekintélyesebb ruhadarab a szűr volt, az a parádéhoz tartozott s ilyen alkal-
