Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat
176 A Balaton-melléki lakosság néprajza. a kőkert, a tetejére mindenkor apróbb köveket raknak, azok közeit megtömik földdel, begyepesítik, s így biztosítják a fal alsóbb részeinek szilárdságát. Ez a kőkert bármilyen praktikus is, de nem csinos, s ha a gazda még szépet is akar, a kőkertet, kombinálja a léczkerítéssel úgy, hogy a kőkertet csak fél méternyire rakja fel végeire, a sarkokra kőlábat (kőoszlopot) állít, ha az alapfal nagyon hosszú, közbe is iktat még 2—3 kőlábat, s ezek közeit tölti ki függélyes léczkerítéssel (7. á.: 5.). A déli parton kevés a kő s így a kerítés anyaga megmaradt ugyan a fa, de takarékosabban bánnak vele. Fonyódtól délre a deszkakerítések általánosak, majd függélyes (7. á.: 6.), majd vízszintes deszkázattal (7. á.: 7.), mely utóbbi esetben még rézsut fekvő vízvető-deszkát is szegeznek a kerítés pusztulásnak legjobban kitett tetejére. Ezek a deszkák már nem fejszével hasítottak, hanem fűrészszel vágottak s legalább is felényi vastagok, mint a régi hasított kerítések czölömpei. Fonyódtól északra még kevesebb a fa s így a kerítésekben a takarékosság még nagyobb; ott az egyszerű függélyes léczkerítés az általános (7. á.: 8.). Itt-ott kísérletet tettek az eleven kerítéssel vagyis lyciummal, de ezzel, rendkívüli szaporasága miatt, felhagytak. így Kőröshegyen mintegy 60 esztendeje hozta be Papp János, az akkori plébános a lyciumot, de utóbb ez úgy elszaporodott, hogy ma már irtani sem győzik. Az eddig ismertetett kerítések főként a teleknek az utczára néző részét veszik körül ; sokszor ugyanezek választják el egymástól a szomszédos telkeket, sokszor azonban itt is takarékoskodnak és vagy gally- (7. á.: 9.), vagy nádkerítéssel (7. á.: 10.), választják el egymástól úgy a telkeket, mint különösen ugyanazon telken belül a kis kertet a mellső udvartól, ezt a veteményestől és ezt a szérűs- kerttől. Viszont szegényebb gazdáknál megtörténik az, hogy a külső utczai kerítés is — nem kerülvén léczre, deszkára pénz — csak gally- vagy nádkerítés vagy épen a napraforgó száraz kórója (szára), (ilyeneket fényképeztem Fokszabadin, Vörsön, Bal.-Edericsen), de ezek igen szórványos esetek. A telekre a kerítésen át a kapun keresztül jutunk. A kapuk alakja sem egyforma, sőt első pillanatban nagyon is sokféle, de mihelyt ez alakokat sorban egymás mellé állítjuk, kitűnik, hogy tulajdonképen mindössze két typussal s ezek változataival van dolgunk ; ez a két főtypus az egy- és kétszárnyú kapu. Ha bármelyik balatoni faluban a néphez kérdést intézünk, milyen volt az utczakapuknak legősibb formája, mindenütt egy és ugyanazon feleletet kapjuk : a kerekes kapu sövény fonattal ; ehhez a felelethez azonban rendesen hozzátették még azt is, hogy régen deszkakapu még egyáltalában nem volt, az csak újabban került használatba. Bizonyos az, hogy a kétszárnyú deszka és léczes kapú nagyon gyorsan hódított tért s ha tiszta kerekes sövénykaput akarunk látni, az egy Vörsöt kivéve, a hol még a faluban is van néhány ép példány, a többi balaton- parti falunál a szőllőkbe kell menni s bizony még ott is véletlen dolga, hogy ráakadunk-e. Az ilyen kerekes sövénykapunak legteljesebb és legősibb alakját Endréden találtam meg (8. á.: 1), Borbély András házánál. Ennél a kapuig nyúló kerítés egy vastag négyszögletes faoszloppal végződött ; ennek a neve volt tuzsár vagy kapií-tuzsár s régen ebbe faragták be a csinálás évét és a készítő nevét. Ez a tuzsár volt a kapu tengelye, mely körül forgott, hogyan, legott meglátjuk. Magának a kapunak volt egy talpfája vagy kapualja; ez középvastag gerenda, melynek szabad vége majd hegyes szög alatt felhajlott, majd ketté ágazott úgy, hogy az egyik ág a gerenda irányában folytatódott, a másik pedig felhajlott. Mindkét esetben a felhajló rész volt a kapu fogantéja;
