Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat
172 A Balaton-melléki lakosság néprajza. — madár, menyét (?) stb. — csont közt egy sípnak fúrt szilvamagot, dióhéjdarabokat, eltépedt szőrféléket és kevés guanót találtunk. — A második barlang már nagyobb, mélysége 6 m., szélessége 2‘5 m., magassága 2 2 m.; keleti felében tűzhely volt, nyugati felében vakablakszerű mélyedések, hátsó fala simára vakolt; a menyezet füstös; a barlang fenekén félméter vastag szalmaréteg felett 2 deczi- méteres guano réteg feküdt s ebben egy kerek ajtókötő gúzst találtunk. — A harmadik 7. számú barlang két egymásba nyíló helyiségből áll, a külső 6, a belső 5 m. mély, 3-5 m. széles, 2’2 m. magas; a külső helyiség falai erősen kormozottak, az egyik oldalon nyitott tűzhely nyomai, ez 1 m. magas, Ló m. hosszú és 0'45 m. széles volt, tetejét hamuval kevert porladék borította. Déli falán az agyagba befaragott következő betűket lehetett látni: «Csi JA.» A külső csarnokot a belsőtől egy oszlop és a ráhajló két boltív választja el. A belső csarnok füstmentes s újabb bővítésnek látszik. Leletek voltak: egy ék, egy fanyél, hal- és madárcsont elég nagy mennyiségben s néhány fahasábocska, Ime ez volt a három barlang kikutatásának eredménye ; ezek tényleg embertől lakott helyek voltak és semmiben sem különböztek az alsó, máig is könnyen megközelíthető barlangoktól. A 7. számú barlang kikutatása különösen érdekes,mert abenne talált betűk egyszerre sok mindent megmagyaráztak. Addig, a míg a néppel a barlangokról általánosságban beszéltem, képzeletük a tatárokig kalandozott el, most, hogy a betűket felolvastam előttük, egyszerre megoldották, hogy azok a kenesei Csiker János nevének kezdőbetűi, legott emlékeztek arra is, hogy Csiker bizony a partban lakott, s most is ott lakna, ha — meghalt talán ? dehogy ! — ha a tömlöczben nem ülne. És most már emlékeztek az alsó, ma még megközelíthető barlangok lakóira is, a kiket innen köz- igazgatási úton költöztettek ki, mert az itt lakást a part folytonos omlása élet- veszélyessé tette. Ez az omlás a Balaton pontusi homokos agyagból való magos partjain a tóvíz alámosása és elmarása következtében minden magasabb vízállás alkalmával gyakran megújuló jelenség s ha ezt a barlangok színtájaival s azokkal, a miket a barlangoknál észleltünk, összekapcsoljuk, a Magos-partok barlangjainak története minden regényességét elvesztve, rideg egyszerűségben bontakozik ki előttünk. Nyilvánvaló, hogy az 1., 2. és 7. számú barlangokba az emberek — férfiak, asszonyok és gyermekek — nem kötélen ereszkedtek le, valamint a 3., 5., 6. és 9. számúakba sem létrákon másztak fel, mint én, nem is volt e barlangoknak valami titokzatos bejárójuk, ilyennek sehol nyomára nem akadtunk, mert hiszen ezek állandó emberi lakhelyül csak úgy szolgálhattak, ha rendes úton vagy ösvényen hozzájuk lehetett férni. A dolog úgy áll, hogy az az omlási lejtő, mely ma a legalsó barlangok száját félig elfedi, egykor, régebben sokkal magasabb volt, s felnyúlt az 1. számú barlangig, a mikor persze a többi mai barlang még nem volt meg. Ez az 1. barlang tehát a legrégibb; kétségtelenül nagyobb is volt 4. ábra. A barlangok átmetszete a régi lejtőkkel.
