Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Harmadik fejezet: A népesség száma és elemei
A Balaton-melléki lakosság néprajza. 97 A Balaton partját tehát 1720-ban az 1890-diki 55,000 helyett mindössze csak 6621 ember lakta ! Valóságos romhalmaz az, a mit ez a szám kifejez, de teljes összhangban van azzal a rettenetes képpel, melyet az egész ország akkori népszáma állít elénk. A Balaton mellékének népessége tényleg csaknem teljesen elpusztult s csak ez a 6621 ember maradt meg magul, a melyből a mai népesség részint a természetes szaporodás, részint a bevándorlás útján kifejlődött. A XVIII. század eleje valóban határkő a múlt és jelen közt. Joggal mondhattuk azt, hogy a múltnak vajmi kevés számbeli jelentősége marad a mai népesség kialakulásában, mert ennek tényleg a XVI1J. század eleje a kezdő kora. Az 1715. és 1720. évi összeírás azonban egyébként is igen nevezetes eredményre vezet. A két összeírás ugyanis a háztartások túlnyomó részét névleg is felsorolja, s ez AcsÁDY-nak alkalmat adott a népesség nemzetiségi viszonyainak megállapítására. Az elv, a melyből kiindult, s a melyet mi ethnographiai szempontból csak helyeselhetünk, a következő volt : «Azt hiszem, hogy a mint ma a legtöbb esetben a vezetéknév és a nemzetiség fedezi egymást, a mult (XVIII.) század elején ez még inkább, sőt sokkal határozottabban történt, mint ma. Korunkban aránylag igen sok jó magyar érzésű polgára van a hazának, a ki idegen családnevet visel s viszont vannak eloláhosodott, eltótosodott s más ily magyarok is, kiknek vezetékneve magyar. Ellenben 180 évvel ezelőtt a legtöbb esetben a névben elég határozottan kidomborodott a nemzetiség, illetőleg az anyanyelv s szabálynak vehető, hogy a kinek akkor magyar volt a veeztékneve, az anyanyelvére is magyar, a kinek német, szerb, tót, oláh volt a vezetékneve annak anyanyelve és nemzetisége is német, szerb, tót, oláh volt.» (48* 1.) Ily alapon felhasználván a neveket, Acsády megállapította, hogy a Balatonon osztozkodó három vármegyében a nemzetiségi viszonyok 1720-ban a következők voltak : Magyar Német Tót-ruthén Horvát-szerb Somogy . . . . 92-02% 1-39% 2-29% 4-30% Zala .... . . 75-05% 0-92% 4-79% 19-26% Veszprém . . . 94-86% 322% 1-65% 0-27% Ha most a balatonparti községek anyagát vesszük elő, táblázatunk szerint a 682 háztartás közül 579 névleg is ismeretes s ebből 570, vagyis 98'5% magyar, a többi tót-ruthén és horvát-szerb. Elmondhatjuk tehát, hogy a Balatonpart népessége 1720-ban csaknem teljesen tiszta magyar volt. Igaz, hogy ez a százalékszám magas a fent közölt megyei százalékszámokhoz hasonlítva, de ne feledjük, bogy Somogy és Zala déli részét horvátok lakták és lakják, Veszprémben pedig a XVIII. század elején a németek betelepülése már erősen előre haladt s így ezek a tényezők nyomták le akkor a magyarság megyei százalékszámát. Különben a Balaton s az egyes megyék közt a viszony ma is csaknem teljesen ugyanaz, mert míg a magyarság a lakosságnak Somogybán az 1890-diki népszámlálás szerint 90"0 %-át, Veszprémben 82'2 %-át, Zalában 73‘2%-át teszi, addig a Balatonpart 50 községében a magyarság 98 8°/0-ra emelkedik. Az 1720. évről kimutatott 6621 főnyi maroknyi magyarság, mely az elmúlt századok történelmi viharaiból megmaradt, a Balatonpart népességének további fejlődésében és mai kialakulásában irányító lett. A később bevándorlóit magyarság A Balaton tudom, tanulmányozásának eredményei. III. k. 2. r. 7
