A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek

34 A Balaton környékének archaeologiája. láttam — korongon készült, sötétszürke színű, felülete sima és csak a hasán alul van négy vízszintesen elhelyezett hosszúkás bütyökkel ellátva. Alacsony, keskeny szájperemmel ellátott nyakának átmérője 24 cm. E helyen, úgy hiszem, a további kutatás még szép eredménynyel járhatna : egy bronzkori urnatemetőről lévén szó, melynek felásatása mindig elég háladatos feladat. Odább nyugatra a Balaton partján fekvő Balatonberény falu arról nevezetes, hogy szomszédságában egyaránt találtak őskori, római és népvándorláskori régiségeket. Hogy már az őskorban laktak ott, a mellett szól az a három durva edény (44. ábra), melyeket a villasor keleti végén, Hunyady grófnak villája tájáról szerzett Schuch Károly és a melyek most nála a gyűjteményében láthatók. Az egyik (1) egy öblöshasú kis fazék, 9 cm. magas, gerezdes felülettel ; a másik (2) egy lvji cm. magas füles csésze, a milyen a bronzkori urnatemetőkben 44. ábra. Balatonberényi edények az őskorból. szokott előfordulni, a harmadik (3) egy pohár, melynek füle volt, s annak nyoma meg is van, csak a képen nem látszik. Fölül hengeralakú, alul csúcsosan kihasa- sodik. Simított felülete szürkés feketeszínű. Magassága közel 10 cm. Úgy látszik, hogy ezen a helyen is tehát egy bronzkori urnatemető volt. Arról, hogy a rómaiak korában is lakva volt ez a hely, először Romer fel­jegyzése tanúskodik, mely szerint (JK. I 71 1.) ÍOO ölnyire a Balatonban egy kutat és római téglákat találtak, továbbá Börzsönyi Arnold azon közlése, hogy rokona Börzsönyi Gyula főerdőmester villatelkén, a falutól északkeletre, mintegy 50 lépés­nyire közel a régi Balatonparthoz egy téglasírt találtak, melyben egy IV. századbeli pénz és egy füles korsó volt, melyet most is Börzsönyi GYULÁ-nál lehet látni. A népvándorlási kor emlékeire a községtől nyugatra, a szobbi vasút mentén, a hol az egy dombot átszel, akadtak a munkások s mint Csák ÁRPÁD-tól hallottam, először 30 sírt találtak. Csák maga két sírt ásatott fel, az egyikben nem lelt semmit, a másikban volt azonban egy nyi­tott, 3 2 cm. átmérőjű bronzkarika, melynek végei befelé vannak kunkorítva és egy csontból való fél zablafogantyú (45. ábra), mely­nek felületét keresztben párhuzamos vonalak közé bevésett pontsorok, a vége felé pedig hegyes háromszögekből álló vonalak díszítik. 45. ábra. Népvándorláskorabeli zablarész Balatonberényből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom