A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
4. szakasz. A Balaton és vidéke a történeti korban. 1. rész: A Balaton a történeti korban / Makay Béla - I. rész. A magyarok bejöveteléig - I. fejezet. Őskor és római korszak
Őskor és római korszak. 45 déses helyek helyrajzi fekvése, mely változhatatlan, tehát igazabb, hatalmasabb s megczáfolhatatlanabb adat a világ összes Itinerariumánál. Amint láttuk, úgy Kiskomárom, mint Fenék-puszta Silacenae—Sárdtól egyenlő távolságra van. Képzeljük el, hogy Kiskomárom—Z.-Szt.-Grót és Fenék egymással oly hegyesszögű háromszöget alkotnak, melynek egyik oldala a Kiskomárom—Z.- Szt.-Grót közt .légben mért 44 kim. A másik oldalát a szintén légben mért fenék— z.-szt.-gróti 30 kim. adja s harmadik oldala az a 18 kim. távolság, mely Fenék—Kiskomárom közt van. E méretek fogalmat nyújtanak a kérdéses helyek helyzetrajzáról. E méretek azt mondják tehát, hogy Z.-Szt.-Grót—Kiskomárom, illetve Z.-Szt.- Grót—Fenék távolságai közt körülbelül 14 kim. különbség van egyenes vonalban mérve, azaz csaknem annyi, amennyivel délebbre fekszik Kiskomárom Fenéknél, vagyis hogy ennyivel haladná túlnan körzőnk Z.-Szt.-Grót vidékét, ha az Itinerarium XXX MP.-át Fenéktől számítva mérnök le. S még most is azt állítjuk, hogy azt innen kell lemérni, csak Fenék helyén kereshetjük Valcum táborvárát. Fentebb azt mondtuk, hogy Z.-Szt.-Gróttól XXX MP.-t (azaz 44'52 klm.-t) mérve éppen Kiskomárom határába érünk. Vessünk most “bgy pillantást a vidék, különösen pedig a Zala folyásának útjára, nézzük végig a rendelkezésünkre álló XV—XVII. századbeli térképeket, olvassuk el a IX. századbeli Anonymus Salisburgensisnek a Sala folyóról szóló feljegyzéseit s a XI—XII. századbeli királyi alapítólevelek adatait. A zalamegyei vízválasztó hegyhátak a dunántúli középhegységből, mint a gerincz bordái kiágazva, kivétel nélkül mind északról délnek, a Dráva medenczéjéig húzódnak. Völgyeik tel- vék vízerekkel, apró patakokkal, folyócskákkal, melyek minden mélyebben fekvő lapályon mocsárrá szélesednek s hellyel-közzel átjárhatatlan akadályt alkotnak. Legnagyobb folyójának, a Zalának völgye azelőtt a legmocsarasabb s a leghozzáférhe- tetlenebb. Zalabért, Zala-Szt.-Grótot, Szt.-Györgyvárt, Zalavárt a folyónak Zalabértől délre húzódó völgyében mocsaras ingovány, zsombikos vizenyős rétek környezték. Ne menjünk vissza a messze ókorba, hiszen még a múlt század elején is olyan mocsaras volt az egész Zala völgye, hogy a zalaapátii—keszthelyi országút egyrészén Zala- apáti alatt csak kompon lehetett az utat folytatni. Szénája a vidéknek nem volt, rétjei, berkei örökösen mocsárvíz alatt állottak. Ilyen lehetett a Zalavölgynek képe a rómaiak idejében is. A 2—3 kim. szélességű Zalavölgy, Zalabértől Zalavárig s azontúl az, amely a folyó keletnek kanyarodása után kiszélesedve Kiskomáromig húzódik, a rómaiak idejében is csak olyan mocsaras vidék volt, mint a múlt századokban, sőt talán még hozzáférhetetlenebb, vadabb, elhagyatottabb s így legkevésbbé sem volt alkalmas nemzetközi nagy út építésére. Kiskomáromtól Z.-Szt.-Grótig, tehát a Zala völgyében járt út, fő közlekedési vonal nem lehetett. Fenékről ellenben a Balaton partján Keszthely (Késtél, Kastell, nem-e Castellum?) Karmacs, irányában északnak, majd innen Köveskútnál nyugatnak és Gyülevésznél ismét északnak fordulva a jelenben is jól épült megyei út visz Z.-Szt.-Grótba, mindenütt enyhén emelkedő fennsíkon, mely a középhegység legnyugatibb nyúlványának kiegészítő része. A rómaiak útja nem lehetett más. S ha választaniok kellett a kettő között, kétségen kívül ezt az utat választották. Hiszen útépítésükhez meg volt itt a szükséges kő helyben. A balatonvidéki hegyek tömegében mészkő, dolomit, bazalt bőviben van, míg a Zalavölgyben, sem alkalmas kőfejtőtelepekre nem találhattak, sem pedig a mocsaras vidéken a vizen túlról köveket könnyen nem szállíthattak. Rossz úton pedig a római nem járt, rossz útja nem volt soha. Az a körülmény,
