A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek

4 A Balaton környékének archaeologiája. De nem hiányzanak ezen a tájon a rómaiság nyomai sem. Ilyen Traianus Decius azon rézérme (Rév. P M S COL VIM AN XI), melyet Tóth Bognár József 1898 június 29-én a Magyar Nemzeti Múzeumban bemutatott s a mely állítólag a katholikus templomnál a mély út készítése alkalmával került eló' és egy másik érem a plébános földjéről, Valerianus ezüst pénze (Rév. FELICITAS AVG), melyet Kilitin a mesternél láttam. Van különben Kilitin egy római feliratos kőtábla, mely a tiszttartói lakás folyo­sóján befalazva látható. Römer feljegyzése szerint (JK. III 77. 1.). Siófoknál ásták volna ki, Hets Miklós tiszttartó ellenben úgy hallotta, hogy a tiszttartólak helyén, annak építésekor találták. A tábla (5. ábra) 51 cm. magas, 71 cm. széles, de csak a fel­iratos mező alsó feléből áll. Többszörösen át volt meszelve, de megtisztítottam, a mennyire tudtam, hogy a feliratot elolvashassam. Nehézséget csak a második sor elején álló három betű : ACF megfejtése okoz. De csak egy rövidített női névre gondolhatunk (talán Aceria), mely hozzátartozik a következő névhez. Külön­ben az első sorban is hibásan áll EST helyett EET. A felirat olvasása így a következő volna : h(ic) s(iins) e(s)t. Acc(ria) Rufilla coniux v(iva) t(itulum) m(emoriae) p(osuit). Maximus et Celeri | na f(ratri) p(ostierunt). Az emléket eszerint Rufilla, mint az elhúnyt felesége, még életében állította. Ugyanezt tették Maximus és Celerina a testvérüknek. A felirat hiányzó elején tehát csak egy férfinév állhatott. Kiliti határából ismeretes aztán még egy őskori bronzlelet, melyet Hets Miklós tiszttartó mentett meg. Egy részét, azt, a mely később a veszprémi múzeumba jutott, 5. ábra. Római feliratos kőtábla Kilitin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom