A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek
A Balaton környékének archaeologiája. 195 lehetett alkotni. De napfényre került két kis köralakú és két nagyobb négyszögű égetökemencze, az utóbbiak egymás mellett a domb északkeleti alján. Ezek közül az egyik annyira ép volt, hogy a tüzelőnyílás és fölötte az égetőtérnek a lángnyílásokkal ellátott padozata épen volt (227. ábra), míg a másik kemenczéből már csak az alsó részét, a tüzeló'helyet találták meg, a mely a középső csatornából és a belőle kétfelé ágazó keskeny lángcsatornákból állott (228. ábra). A kis kerek kemenczék természetesen csak edények égetésére szolgáltak s az egyikben' volt is még négy egymásba rakott edény, de a kisebb négyszögű kemenczékben is, a minők ezek, égethettek nagyobb edényeket, legalább azt bizonyítják azok az edénytöredékek, a melyek — mint Rhé mondja — ezeknek a kemenczéknek a környé228. ábra. A másik római kemencze Rátóton. kén voltak a hamuban és törmelékben szétszórva. Egy ilyet magam is felszedtem . szürke színű tál darabja (229. ábra) és olyan benyomott díszítést mutat, mely a mi ú. n. pannoniai edényárunkon szokott előfordulni. Ezen a vidéken még több helyen voltak kisebb-nagyobb római telepek, melyeknek nyomait többnyire Rhé Gyula és legújabban Laczkó Dezső állapították meg. így Kádárta határában Laczkó a következőket ismeri (Balácza 10. 1.) : La Gelemér-pusstától északkeletre egy feliratos kotoredéket, a melyet a sziklák alatt egy forrás mellől ástak ki. A követ nem láttam, de Laczkó szerint a rajta álló csonka felirat ez volna : 13*