A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek
164 A Balaton környékének archaeologiája. «Plattensee» szó alatt, 541. 1.) Ez nyilván ugyanaz a fal, a mely, mint azt Römer a Vasárnapi Újság 1866. évfolyamának 548. lapján közölte, az 1769-ben Müller Ignácz által kiadott térképen Szepezd és Örvényes közt a tihanyi kolostor irányában be van jegyezve s mellé van írva : rudera muri De mint Romer tovább elmondja, talált ő az Akadémia kézirattárában még olyan két, majdnem egyenlő, kézzel rajzolt térképet, melyeken az idézett helyen ez áll: Ao 1727 Rudera muri per Piscatorem inventa. Ezt a falat ugyan már Romer sem láthatta, de ma is meg lehet állapítani, hogy a római telep a pusztatemplomtól Örvényes felé körülbelül egy km. hosszúságban húzódhatott. A legtöbb római tégladarab a templomromtól északra fekvő szántóföldeken látható. Récsey (Balatonvidéki régészeti kutatásaim 9. 1.) azt írta, hogy a káth. temető és a régi aszófői templomrom között halomszámra kerülnek elő római párkányos és «vezetőcső» téglák s belőlük egy-két nagyobbalakú darabot a tihanyi múzeumnak ajándékozott. Bélyege egynek sincs. Azt is említi Récsey, hogy ott az aszófői pusztatemplom tőszomszédságában egy szavahihető, jómódú polgár, Holzhäuser J. földjén két évvel előbb, hogy ő ott járt, egy négyzetes kőoszlop került elő, melyen állítólag felirat is volt. De bár az egész kőrakást, melyet ott a mezőkről az út szélére hordtak, felforgattatta, római téglákon és tégladarabokkal vegyes, erős és vastag mésztartalmú falragaszon kívül mást nem talált. Az őskori ember, a ki főkép a természettől védett helyeket kereste, alkalmasabb pontot a tihanyi félszigetnél nem találhatott a megtelepedésre. Izolált fekvése s még inkább a hegytömeg, a melyből áll, magukban véve nehezen hozzáférhetővé tették. Az őskori földvár (204. ábra) a félszigetnek északi kiugró magaslatán feküdt, melyet ma is Ovárnak neveznek. A tó felől nincsenek sánczok, itt a magas part elégségesnek látszott a vár védelmére és csak az alatt következik a hegy lejtős oldala, mely ma nagyobbrészt szőllővel van beültetve. Azonban körül kellett keríteni a helyet a másik oldalon,, a félsziget belseje felé, a honnan a vár leghamarább lehetett kitéve a támadásoknak. Van egy felsővár, mely egy patkóalakú sánczból áll, kelet felé, a Balaton- partra néző nyitott oldalon 200 m. széles s körülbelül ugyanolyan mély. Déli oldalán a sáncz hossza a kanyarulatig 150 m. és egy 5 m. magas töltésből áll; a nyugoti és északi oldalon egészen közel van a magaslat széléhez és a tövében csak egy 80 cm. széles terrasse húzódik. Itt a magassága kívül mindössze 150 cm., belül a belterület szintje mélyebben, 200—250 cm.-re fekszik A délnyugoti sarkon tett 10 m. hosszú és 1‘5 m. mély átvágás kiderítette, hogy a sáncz alul nagyobb, feljebb kisebb mésztufa- és mészkődarabokból áll, felső részében fagerendákat égettek el (legalább faszéndarabok kerültek elő), a tetejét pedig földdel egyengették ki s ebben temérdek sok régi cserép volt, egyebek között egy csésze csinos darabja. Az ilyenformán körülzárt területen a talaj befelé kissé emelkedik s a közepén túl a Balaton felé keresztben egy alacsony, alig 1 m. magas sáncz húzódik, mely szintén apróbb mész- és bazaltkövekből van felhalmozva, de a melyből néhány cserépdarab is került elő. A belterületen még három, különböző helyen ásott próbaárkok nem vezettek eredményre.
