A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek

142 A Balaton környékének archaeologiája. ecséri templomrom déli falában egy római feliratos kőlap (181. ábra) volt beillesztve, mely mostan a Balatoni Múzeumé és Keszthelyen CsÁK-ék udvarában fekszik. Egy sírfelirat áll rajta, melyet először Romer az Arch. Közlemények III (1863) 163. lapján tett közzé s utána Mommsen a CIE III. kötetében 4131 alatt kiadott. Fényes Elek is közölte Magyar­ország ismertetése I (1866) 362. lapján Récsey újra publikálta (Balatonvidéki régé­szeti kutatásaim 15. 1.), de úgy találta, hogy azzal az olvasással tökéletesen egyezik, mely RÓMER-től ered. Csakhogy több helyen hibás ez az olvasás. Az kétségtelen, hogy az elején C A áll s nem egyszerűen 0. Az eleje tehát csak C(aius) Titius 181. ábra. Római feliratos kőlap az ecséri templomromból. lehetett, bármennyire szokatlan a Cajus') rövidítés C(aius) helyett. A második sor pedig majdnem egészen máskép olvasandó. Vagyis a felirat így szól: Cajus) Titius Brim[o\ \v\ iv {iis) sibi ef) füst (a) e m fitrí) pientis (s) irn (a) e an (norum) A végén csonka s így azt nem tudjuk, hogy Justa hány évet élt. Az emléket különben C. Titius Brimo még életében nemcsak anyjának, hanem magának is állította. Úgy látom, hogy a kő egy sarkophág darabja, fölül s alul le van törve, a két oldalán azonban megvan a feliratot szegélyző sima keret. Magassága 30, széles­sége 73, vastagsága 20 cm. Anyaga szürke homokkő. A templomrom helyén s körülötte ma legalább nem látszik semmi nyoma a római építkezésnek. Mint azonban már Romer feljegyezte (Jk. III 18 1.), az ecséri határban, a Rétsarokmajor mellett, mintegy 50 lépésnyire bent a Balatonban, kisebb vízállásnál egy épület alapjai láthatók. Récsey Balatonvidéki régészeti kutatásaim 16. lapján azt állítja, hogy ezt az épületmaradványt, ha nem is ott, a hol Romer látta, megtalálta a Rét­sarok pusztánál száz lépésnyire a Balatontól. Csakugyan annak a fasoros útnak a végénél, mely a Rétsarokmajortól a Balatonig vezet, a 49. vasúti őrház mögött a régi partnak a behúzódó ártérből kiugró része dombos s rajta körülbelül V2 hold terű­

Next

/
Oldalképek
Tartalom