A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek
A Balaton környékének arcliaeologiáJa. 59 fallal két helyiségre vannak osztva (2. 11). Ellenben majdnem négyzetalakú az 5. ház (71. ábra), de ez azután úgy van kettéosztva, hogy mindegyik szobának kívülről külön bejárata volt s így tulajdonképen két lakásra oszlott. Az egyik (2) azért érdekesebb, mert füthető volt. A fűtőcsatorna az északi fal tövében ment egy darabig s volt egy ága, mely a padozat közepéig ért. Ebben a padozatot a csatorna fenekének közepére állított téglaoszlopok tartották, míg a fal mellett a falhoz voltak állítva a téglaoszlopok. A fűtés csak a falon át a csatorna végénél történhetett. A többi házak nagyobbak. Így az egyikben (8) két szélül egy-egy hosszúkás, s ezek között egy ugyanolyan, de keresztben kettéosztott szoba volt. Ugyanilyen az alapbeosztás egy másik háznál (6), itt azonban a délfelé eső szélső hosszúkás helyiség van három részre osztva (72. ábra). Ezek közül az egyik szobának (3) külön bejárata volt a középső szobából (2). Ugyaninnen volt a középső helyiség (4) is hozzáférhető, a honnan meg a másik sarokszobába (5) lehetett jutni. Ez volt a ház egyetlen fűthető helyisége. A fűtés a középső helyiségből történt, olyformán, hogy innen indult ki a csatorna, a melyen át ment a meleg s a rajta fekvő padozatot átmelegítette. A fűtőlyukkal szemben a csatorna a túlsó fal mellett azután kettéágazott s itt a falhoz hozzátapasztva még a négyszögű fűtőcsövek (tubi) sora állott, a melyek a meleg levegőt a fal oldalán felvezették s így a szoba kétfelől is kapta a meleget A csatornában hiányoztak a pillérek, mert egyszerűen nagy bazaltlapokkal letakarták, a fűtőnyílás azonban szabályos boltívvel volt fölül átfödve (73. ábra). Úgy látszik, hogy a basilica előtt fekvő ház (9) egyik nagy helyiségét is fűthették, ezen kívül fűtésre volt még berendezve az északi soron egy épület (7), melynek alaprajza (74. ábra) kiugró apsisaival typikus római jelleget mutat. Elég symmetrikusan vannak a helyiségek is elhelyezve. A két tractust, a melyeknek északi végén állottak a félkörű apsisok, egy keskeny folyosó (1) köti össze s ebbe nyílt minden bizonynyal kívülről a bejárat. A baloldali tractusról csak annyit lehet mondani, hogy két, majdnem egyforma nagyságú helyiségre (2. 3) volt osztva, ellenben a másik, jobbra fekvő, vala71. ábra. Az 5. számú ház alaprajza (1 : 200). 72. ábra. A 6 számú ház alaprajza (1 : 200).