Dejtéri Borbás Vince: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 2. rész: A Balaton flórája. 2. szakasz: A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)

1. rész. A Balaton növényzete általában

A Balaton kiválóbb vizi növényeinek áttekintése. 85 A harmadik szövetkezet tagját, a kolokánt vagy vízi aloét rózsásan csopor­tosodé, merev, szúrósan fűrészelt leveleivel WIERZBICKI Fenékről lerajzolta, magam már nem láttam. WIERZBICKI (1820) és POKORNY (1859) óta sok minden megválto­zott s az időnként való apadással mindenütt sok vízi növény tönkre ment (10. ábra). E három vízi növényszövetkezet tagjainak testét gyengébb rothadékony sejt­szövetek alkotják, szívósabb kemény rost belsejökben nincs, vagyis edénynyalábjok gyenge, nem vastagodik. Ezért évenként könnyen elrothadnak, a tőzeg képződé­séhez hozzá nem járulnak. Inkább a nádnak, valamint turfásító füvek részére készítik elő a vizes talajt. A Balaton kiválóbb vízi növényeinek áttekintése. Ha a Myriophyllum physocaule balatoni szervezkedését, megnyúlását és élet­módját tekintjük, a minő sehonnan nem ismeretes, akkor a balatonbeli átformá­lódásnak vagy alkalmazkodásnak kell tekinteni (73. old.). Balatoni eltérés a M. infraflorum. Magyarföldi a Nuphar sericeum és var. asericum, a Ceratophyllum Haynaldianum, de tovább délre vagy délkeletre még valószínűleg megtalálható. A Balaton vízének inkább déli növénye : a Salvinia natans, a Naias intermedia BALB., a Potamogeton interruptus, a » fluitans, bár ezt inkább északinak gondolták. Dél felé a P. natans-t váltja fel, északra inkább innen került, de ott hamarább fel­ismerték ; a Ceratophyllum submersum, a Limnanthemum nymphaeoides (tündérfátyol), a Ranunculus tnchophyllus, a R. carinatus. A történelem idejében való meghonosodás az Acorus calamus (kálmosgyökér) Kelet-Indiából, sőt nagyon hihetőleg a messzeföldi súlyom is. Tengeri fű a Naias marina. VI. FEJEZET. A BALATONMELLÉK TAVI NÖVÉNYZETÉNEK FOGYATÉKOSSÁGA S HAZÁNK KELETI RÉSZÉVEL VALÓ ÖSSZEHASONLÍTÁSA. Hogy a Balaton vízének, nagy terjedelmét tekintve, csaknem csodálatos módon nincs valami kiváló mocsári virágzó vegetatiója és növényformatiója, hogy körülötte a növényzet egyszerű, kevésféle, kevés a ritkasága, annál kevesebb a mocsári ere­detisége s hogy kiválóan csak két hínár sereges szövetkezete képviselője itt a vízi növényéletnek, annál figyelemreméltóbb, mert a Balaton geografiailag már jól délre

Next

/
Oldalképek
Tartalom