Dejtéri Borbás Vince: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 2. rész: A Balaton flórája. 2. szakasz: A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)
1. rész. A Balaton növényzete általában
Az északi és norikumi növénypolgárok. 255 tagoltságát kétségtelenül és idegenszerűen bonyolítja, azért én tőle flóránk tagosultságát teljesen függetlenítem. Az én véleményem inkább az, hogy a Kárpátunk homokkő-övének felső kréta és eocén korbeli fölmeredése nevezetes választékot vont a fölötte levő és hazánk területe között, oly hatalmas határfalat, hogy sok jellemzőbb növény rajta keresztül sem északról, sem hazánkból nem közlekedhetik. Csak a közönségesebb, kevésbbé jellemző vagy épen ubiquista növény nő a Kárpátokon belül és rajta túlnan, a melynek közönségességét és nagyfokú elszaporodását és sokfelé való elterjedését biológiailag megfejteni talán nehezebb, mint épen gyakoriságánál és szaporaságánál fogva vele nem gondolni. Sajátságos továbbá, hogy az északi víz, mocsár és ingovány növényzete, valamint a systemaikailag régi egyszikűek, kivált a pázsitok meg a csátéfélék, csaknem változatlanúl ismétlődnek hazánkban s a Balaton mellékén, mint valószínűleg az eredeti közös maradék, a Kárpátok előtt lezajlott időből. Különben északi vagy déli-e a növény, szigorúan meghatározni szintén bajos. Svédországban stb. a történelem idejében számos délibb növény behurczolódott, meghonosodott és nagyon elszaporodott, később odavalóknak gondolták, sőt az északinak gondolt fű hamis nevet is kapott, mint a Hieracium boreale, Galium Angliáim, a Lavatera Thuringiaca, Betonica Danica, Iniila Germanica, a Marrubium Pannonicum (Wormsleben mellett). A havasi és sarkövi növény között is gyakran nehéz különbséget tenni, mert közös elemök és szervezetök is van. A mi havasi származékunkat azonban északinak tekinteni nem lehet, mert ott nagyobbrészt nem nő. Az Európa hidegebb vidékein termő növények a magoknak megfelelő termőhelyet hazánkban, a vízmelléken kívül, kivált a hegyen lelik meg. A hegyi ingoványaink jellemző füve (142. old.) változatlanúl ugyanaz, mint északon. A természet örök változóságában s a növényeknek öröktől fogva lassú, de folytonos keveredése következtében bajos tehát megmondani, északról költözött-e be hegyi növényzetünk, vagy ez vándorolt északra, vagy más úton-módon, más felülről jutott ide a jobban elterjedt növény. Hol az egyik, hol a másik történt, valamely növény hol itt, hol amott pusztult ki végképen, míg a másik hol itt, hol ott szaporodott el bővebben. így folyik ez a természet változóságának rendjében. Minthogy az északibb növényeknek délibb elterjedése elé Kárpátunk áll gátlóan; minthogy a Balatonmellék hegyein a jellemzőbb északi polgár kevés, s az a jelentősége nincs, mint a keletieknek és délieknek, azért néhányat inkább csak példaképen idézünk. Északi növény polgárai leginkább azok, melyeket a vízből, a nedves partról (122. old.) meg az ingoványból előszámítottunk. Ilyen továbbá az Asplenium seplentrionale, a Carex ericetorum, C. pseudocyperus, a tundra (179. old.). Orchis coriophora (délen az O. flagrans helyettesíti), Mentha spicata, Thymus angustifolius, Veronica verna, V. opaca, Odontites stenodonta (Arács, Svédország), Scrofularia Ehrharti, Orobanche maior, Parnassia, Nasturtium officinale, Luzula pilosa, Draba muralis, Neslia paniculata (délen N. Thracica), Roripa amphibia, R palustris, Diplotaxis muralis, Sedum rupestre, Thysselinum palustre, Angelica montana, Ranunculus polyanthemos, Viola ericetorum, V. arenaria (északon is elterjedi), Viscaria viscaria, Dianthus superbus, Melandrium diurnum, Geranium molle, Vicia cassubica (délen a V. Adriatica helyettesíti), Ononis spinosa, Rosa tomentella. Az erdő természeti állapotának mutatója a Cardamine impaiiens, mely mint az északibb hűvösebb erdőkben, a Balaton mellékén is sziromtalanúl fejlődik, a Herkulesfürdő, Késmárk és Barlangliget stb. erdeiben már fehér szirmokat fejleszt. A norikumi növényekről a 198. old elmondottak után alig van valami mon-