Dejtéri Borbás Vince: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 2. rész: A Balaton flórája. 2. szakasz: A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)
1. rész. A Balaton növényzete általában
203 A fíalatonmellék flórájának tudományos bontogatása. Vezérnövénynek általában az olyat nevezzük, a mely bennünket növénygeografiai kutatásunkban meglehetős biztosan vezérel, mint a geologust a vezérkövület a földréteg relativ korának fölismerésében. A vezérnövény lehet ásatag s a földréteg korát és minőségét jelzi, de lehet élő is, mint őskori maradék, az Aethionema, a Balatonmellék őshegyeinek mészrétegén, az Asplenium Forsteri a szerpentin sziklán, a forgácsbirka Siófok homokturzásán megfészkelődve. De vezérnövény leheti bármely kiváló jellemző vagy jellemére nézve kimagasló növény is, különböző helyen, körülmény közt, mint karakternövény, sőt egyszerű, másképen fel nem tünő növény is, a mely pl. az ember nyomát követi és haladását jelöli, mint a Lepidium graminifolium Túl-a-Dunán a római kolonia útját, a Digitalis lanata, % Soria Syriaca a török, az Elymus crinitus var. microstachys, Artemisia annua a szerb nép nyomát. Vezérnövény az is, a mely az embernek valamit mintegy elárul, akár a földréteg korára, minőségére, mai állapotára, akár a növény múltjára, a honnanvalóságára, korára stb., akár a táj jellemének fölismerésére. A vezérnövény tehát a tudományban mintegy emlékoszlop emelkedik, s határozott irányban vezet. Kitűzött czélunknak megfelelően elemezni fogjuk tehát a Balaton mellékének > flóráját. A növényzetnek mai tarkasága és vegyüléke itt is geologiai és történelmi időbeli. Ha vizsgálatunkat legalább az egész Túl-a-Dunánra kiterjeszthetnék, nagyobb és világosabb lenne az eredmény. De csak a Balaton partmellékére terjesztve is ki elemzésünket, e vidék, sőt részben a magyar haza flórájának megalakulásáról is kielégítő képet nyújthatunk. A Balatonmellék mai flórájának alkotó részei: 1. ősrégi, egész a Il-od korbeli sziklákat benépesítő, tehát a geologiai időszakokkal is kapcsolatban levő növények a bakonyi part erdeinek nagyobb részével együtt. Van köztük bennszülött (endemicus), kiváló magyarföldi (keleti) és mediterrán-eredetű faj, bizonyos havasaljai vonás (planta subalpina), sőt trópusi ereklye is. A Balatonmellék mai növényzetének szép száma, a geológiai romon és emléken, ősibb vegetatiónak a maradéka. 2. A fölmívelést és szőllőtermelést követő, a 3., 4-ed és mai korbeli termőrétegen fészkelődő növények, melyek a kultúra övében geográfiái jellem nélkül vegyelednek, csak különösebb, bántatlan termőhelyen: a homokon, a nedves parton, a nádasban, az ingoványréten vagy a vízben van kifejezett jelleme. 3. Nem régi ide költözés, mint meghonosodott növény. A Balatonmellékre természeti erő, állat vagy az ember révén ma is jut fű. A működő erő ma ismét oda is viszi, a hol már ő vagy ősfaja egyszer kipusztult. További fejtegetésünk lehetőleg az itt említett jellemű növények sorát követi. XXXVIII. FEJEZET. A BALATON MELLÉK SAJÁT (BENNSZÜLÖTT) NÖVÉNYEI. A mely növény valamely hegységnek, országnak, vidéknek vagy más helynek a sajátja s ezen kívül másutt nem terem, bennszülöttnek (planta endemia), speciálisán hazánkban magyarjdidinek (hazai, honi, nemzeti) nevezzük. Hogy eredetileg valósággal ott szülemlett volna meg, nem állítjuk, de más helyről ismeretlen lévén, odavalónak, voltaképen a régi eltűnt vegetatióból gyakran szűkebb téren visszamaradt ősereklyének kell tekintenünk. A bennszülött növény megállapítása