A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 4-6. rész: A Balaton környékének csapadékviszonyai, növényfenologiai megfigyelésének eredményei, a Balaton vizének fizikai és chemiai tulajdonságai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1898-1911)
A Balaton vizének fizikai tulajdonságai, 2-3. szakasz. Cholnoky Jenő: A Balaton színtüneményei / Harkányi Béla: Hullámos vízfelületek fénytükrözési jelenségei
IV. FEJEZET. A HULLÁMZÓ VÍZ LÉNYTÜNEMÉNYEI. A negyedik tényező, a mely a tó fénytüneményeire fontos hatású, az a hullámzás. Oly annyira átalakítja a jelenségeket, hogy tanulmányozását czélszerűnek láttam külön fejezetbe foglalni. Mielőtt azonban a fénytüneményekre áttérhetnék, először a hullámok különféle alakját röviden ismertetnem kell. 1 Ha a nyugodt tó tükrét szellő éri, akkor először is annak felszínén sajátságos borzolást idéz elő, a mely emlékeztet a moiré - selyem megerősbülő, majd megint eltűnő finom redőire. Valósággal redőkbe ránczolódik a víz felszíne egy-egy barázda mentén, a melyet a szélben mozgó légmolekulák szántottak a víz felszínére, a felületi feszültség megtörésével. A borzolás lassankint valóságos hullámzásba megy át, de ez a hullámzás még rendkívül apró, tenyérnyi hullámocskákból áll, a melyek egészen 6. ábra. 7. ábra. Kapilláris hullámok a főA deformált hullámok keresztmetszete. hullámok elülső lejtőin. részaránytalanok: a szél felőli lejtőjük igen lankás, míg a másik meredek s ezen a lejtőn a czeruzányi kapilláris hullámok elárulják azt, hogy a hullámtarajon a víz molekulái nemcsak orbitoidális, hanem valódi, haladó mozgásban is vannak. Ilyenkor tehát a hullámalak nagyon tarka, mert az egyik lejtő sima és lankás, míg a másik, a széltől elfordult lejtő igen meredek, sőt még egy másodrangú, apró hullámzással is tarkázva van. Ennek a hullámnak metszetét a 6. ábra mutatja vázlatosan, míg a kis hullámocskák elhelyezkedéséről a 7. ábra nyújthat fogalmat, a melyen a vonalak a kis kapilláris hullámokat jelentik a hullámok homlokfalán s ezzel a hullámok helyzetét is feltüntetik. A mint a szél hatása növekedik, a hullámok is növekednek: a fodrozásból locsolás lesz, majd valódi kis hullámok jelennek meg, a melyeknek elülső lejtőjéről 1 A «Balaton Limnologiája» czímtí részben mondottakra való hivatkozással.