A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 4-6. rész: A Balaton környékének csapadékviszonyai, növényfenologiai megfigyelésének eredményei, a Balaton vizének fizikai és chemiai tulajdonságai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1898-1911)

A Balaton vizének fizikai tulajdonságai, 2-3. szakasz. Cholnoky Jenő: A Balaton színtüneményei / Harkányi Béla: Hullámos vízfelületek fénytükrözési jelenségei

I. FEJEZET. A TÓ VIZÉNEK ÁTLÁTSZÓSÁGA. A víz alá merült tárgyak láthatósága egyik mértéke lehet a víz átlátszóságának. Az alámerült tárgy lehet világító, vagy lehet csak egyszerűen fehér korong, a mely a felülró'l behatoló fény által megvilágítva, válik láthatóvá. Hasonlóképen a víz fényáteresztő' képességének mérésére használhatjuk azt a módszert, hogy fény iránt érzékeny fényképező lemezeket bocsátunk a víz alá s megfigyeljük, hogy meddig hatol le, illetőleg meddig hat a fény iránt érzékeny lemezre a felső világosság. Mind a háromféle módszert úgy az oczeánok, mint a Léman-tó tanulmányozása alkalmával használták s mindegyiknek jelentőségét részletesen mérlegelte FOREL.

1 A nyert eredmények közül igen fontos felemlítenünk a következőket: A víz a fénysugarak egy részét elnyeli, még akkor is, ha a víz teljesen tiszta. A tavak vizének homályos voltát legnagyobbrészt azonban nem ez a fényelnyelés okozza, hanem főleg a vízben lebegő, igen finom szenny, a mely igen ritka köd gyanánt homályosítja el a vízbe merült tárgyak körvonalait. Az igen tiszta vizű tavakban, vagy kinn, a mély oczeánok vizében a lebegő és homályt okozó anyag mennyisége igen csekély s azért ott inkább a fényelnyelés következtében tűnnek el a vízbe merült tárgyak. Ha például egy fehér korongot merítünk a nyílt tenger vizébe, az mintegy 50 méter mélységben látszani fog, feltéve, hogy elég fényesen süt a Nap, tehát elegendő intenzitású fény világítja meg a korongot, hogy az még arról visszaverődve, ismét keresztüljusson a felette levő vízrétegen át szemünkbe. Ha a Nap lehanyatlik, akkor a láthatóság mind kisebb és kisebb mélységre szorul. Egészen másként van azonban a dolog az olyan tavak vizében, a hol a lemerült tárgyakat a vízben lebegő finom szenny homályosítja el. Ha itt a fény erősödik pl. a Nap emelkedésével, úgy erősbödik a vízbe merített korong fénye is, de erősbödik a vízben lebegő szenny megvilágítása is. A homályosító közeg eltakaró képessége pedig éppen ezzel növekedik. Ha gyengítjük a fényt, hogy a homályosító anyag kevésbbé legyen megvilágítva, akkor csökkenik az alámerített korong reflektált fénye is. Ha tehát a tó vizében aránylag sok a lebegő, finom anyag, akkor az alámerült tárgyak láthatósága nagyon kis mértékben függ az általános nappali világosság intenzitásától. Mindezt FOREL id. h. részletesen kifejtette. A víz alá merített saját fényű testek, pl. elektromos lámpák fénye igen nagy mélységekről is felhatol a víz színére, a Léman-tavon mintegy 30—40 m. mélység1 F. A. Forel: Le Léman. T. I., p. 408.