A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
IV. FEJEZET. A felvidéki patakok Fűzfőtől Aszófőig. Ezek a patakok a veszprémi plató perméről futnak le a tóba. A geológiai leírásból tudjuk, hogy a tó partján keskeny partszegély után a pontusi abráziós szint következik a veszprémi plató peremének lábáig. Ez Almádinál van meg kis darabon, aztán hiányzik Alsóörsig, majd innen mintegy l l/ 2—2 km szélességben szegélyezi a partot Alszófőig. Ez az abráziós szint a hegyek lábától lankásan lejt a tó felé, mint minden abráziós szint. Meglehetősen változatos rétegek bukkannak elő rajta és pedig keleten idősebbek, nyugaton fiatalabbak. Legnagyobbrészt permi vörös homokkő és az alsó triász vverfeni palái, lemezes mészkövei találhatók rajta, gyakran meredek állásban. A hegy lábánál és oldalain 200—300 m-ig rendesen megmaradt a pontusi vagy pannóniai homok és agyag, néha kavics-konglomerátum némi foszlányokban és lenyúlik a tó vizéig is ott, ahol pleisztoczénkori patakok törmelék-kúpjai fedték. A pontusi abráziós térszínről a pontusi rétegek legnagyobb része tehát ismét denudálódott, sőt a denudáczió az alapot is megtámadta s a völgyek eléggé belevágódtak az eredeti abráziós felszínbe. A hegyoldalakon rendesen a közép-triász dolomitos és mészköves rétegei találhatók, legfenn pedig, a veszprémi plató legnagyobb részének fedője a fődolomit, amit itt fenn a platón foltosán, de helyenkint elég vastagon eltakar a lösz. A patakok a löszös, lankás, teljesen szenilis képű veszprémi platóról indulnak meg. Dél felé völgyük mind határozottabb, mind mélyebb lesz s ahol kilépnek az abráziós szintre, ott a legszűkebb és legmélyebb a völgy, különösen ha meggondoljuk, hogy a veszprémi plató pereme is a szélén a legmagasabb. Egy ilyen pataknak az idealizált völgyrendszerét a 25. ábra mutatja (a 08. oldalon). Különösen az arácsi Koloska-patak völgyét tekinthetjük normálisnak. Fenn, a vámosi monádnokkok közt ered, mint alig észrevehető, rendesen száraz árkolás, amely kissé fiatalosabb barázdának tűnik fel a lösz-térszínen. Aztán kemény dolomitba jut, itt már meredekebbek a sekély völgy oldalai, sziklák is jelentkeznek. Rendesen ott, ahol a dolomit a márgákra és a márgákhoz tartozó mészkövekre támaszkodik, ott meredek dolomitsziklák szoktak kiemelkedni, néha festőies csoportosulásban. Ez onnan van, hogy itt egyszerre a márgák puha rétegei közé ér a völgy, tehát kitágul s a legutolsó dolomitrészletek kipreparálódnak. Legszebb példája ennek a k'oloska-völgy forrásai fölött levő sziklafal, amelyről Lóczv könyvében találunk képet.
