A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton limnologiája
57 A szél denivelláló hatásának oka. Az orbitoid-pályáknál feltételeztük, hogy a momentán-sebesség ugyanaz minden hullámtaréjon. Az orbitoid-ellypsis átmérői közt a viszony épen ugyanaz, mint a gördülő ellypsisnél. Kiszámíthatnék tehát az ellypsis excentricitásától is függő középsebességek segítségével a külömbözó' excentricitásu ellypsisek kerületének hosszát tudván, hogy a periódus mindig ugyanaz marad. A számítás igen komplikált s csakis sorbaíejtések útján, sok pontosság veszteséggel oldható meg úgy, hogy valamely csak némelig is használható formában kapjuk az eredményeket. Az orbitoid-ellypsiseknek mindkét tengelye folytonosan csökken, de a vertikális tengely eleinte jóval gyorsabban. Evvel pedig az orbitoid-pályák középpontjai igen gyorsan sülyednek lefelé egész a valóságos középnivóig, melyet elméletileg csakis 0 mélység felett érnek el. Eszerint a partszélen a hullámzás folytán addig, míg a hullámok nem lesznek átbukóvá, a középnivó nagyon közel fekszik a valóságos, apró hullámoktól fodrozott fizikai felszínhez. Amint a hullámok átbukóvá változnak, ez az okoskodás többé nincs helyén. Ekkor a viszonyok sokkal komplikáltabbak, hogysem egyszerű mathematikai formába volnának önthetők. Tudjuk, hogy a szél folytonos hatása mellett a szabályos orbitoidális hullámok deformácziót szenvednek*) és pedig úgy, bogy elülső oldaluk meredekebb lesz. Átbukásnál a szél iránya miatt esik a hullám taraja előre; ha, amint néha előfordul, a hullámok ellenkezőleg haladnak, mint ahogy a szél fúj, akkor az átbukó rész hanyatt esik a hátulsó hullámvölgybe. Ebben az esetben tehát igenis van állandó anyag-átvitel. A lezuhant víztömeg a hullám elülső lejtőjén lecsúszik a völgy felé. Ha r a gördülő kör sugara, tudjuk, hogy a hullámmozgás haladó sebessége c — ^ 2gr, tehát akkora, mint az r magasságból szabadon eső test végsebessége. Amíg p kisebb, mint r, addig az orbitoidsebesség jóval kisebb ennél a haladó sebességnél s csakis abban a külömben végtelen mély vizén nonsens esetben, mikor p =• r volna az orbitoid-sebesség ugyanekkora. De még akkor sem előzhetné meg a hullámtarajról lebukott molekula a hullámot, ha csak a szél sebessége nem nagyobb £-nél, ami épen ebben az esetben lehetséges, t. i. a hullámsebessége általában nagyobb, mint a szélé, de ez az eset (r — p) csakis a szélvész keletkezése alkalmával lehet, amikor még a hullámok nem fejlődtek ki kellőleg. Általában pedig a tarajról lebukott víztömeg nem előzi meg a hullámot, hanem attól vissza marad s a hullám taraja előtt folyton látható tajtékozásban mindig más-más vízmolekulák vesznek részt. Eszerint a lebukott rész elmarad a hullámtól, amint azt az elvonult hullámhegy mögött maradó habsáv mutatja, tehát a lebukott részeknek a hulláméhoz való relativ sebessége negativ, ha a hullám haladásiránya a positiv. De eredeti orbitoid-sebességénél és a szél további lökéseinél fogva abszolut-sebessége mégis positiv s itt látjuk az átbukó hullámoknál szereplő, valóságos, állandó anyag áthelyezést. A parti brandungoknál a lebukott hullámtarajoknak ez a folytonos előbbre-tolatása egy erős ellenáramlatot szül a fenéken,**) melyet a Keleti tenger partjain Ag^-nak (Saugen) neveznek s a fürdőkre nézve veszélyesnek mondanak. Az átbukott, mondjuk tajtékozó hullámoknak evvel a tüneményével, hogy *) Willy Wien: Gestalt und Gleichgewicht der Meereswellen; Pogg Ann. 1895 Neue Folge, B. 56, p. 100, **) Hagen: Handbuch d. Wasserbaukunst és Wellen auf Gewässern von gleichmässiger Tiefe és Abhandl. d. k. Akad. d. W. zu Berlin.
