A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
132 A Balaton hidrogra fiája. típusosán jellemzik a lepusztulással, regionális denudáczióval és nem erózióval keletkezett felszíneket. A Baki-völgynek ebben a legdélibb, elrejtett zsákjában megmaradt ez a denudácziós felszín igen tanulságos épségben. Denudácziós, tökéletlen síksághomorú felszínen csakis a szél pusztításával keletkezhetik. A Baki-völgy finom részletei tehát szépen megvilágítják a szélfuvás hatását. Ezért nem mondhatom a Zalaegerszegtől délre elterülő, terrasz-szerű magaslatokat igazi terraszoknak, mert ezeket nem a folyó készítette. Ezek csak maradványai az eredeti, ópleisztoczén deflácziós völgyfenéknek, amelybe a Váliczka, a Zala sűlyedését követve, belevágódott. Még sokkal impozánsabb ugyanez a jelenség a Pölöske- és a Princzipálisvölgyben. A Pölöske-völgyben a detláczió szint maradványa jól látszik Nemesapáti helységnél. A falu van ezen, a templom künn áll a szélén, 175 m magasban, s ez a szint követhető Alsóapátiig. Bötefa-puszta fölött 200 m magasságban maradt meg egy darab belőle, a völgy közepén pedig, Bucsa falucska előtt, két kis sziget, amelyek szinte kiáltó tanúi a hajdani szintnek. Bucsuszentlászló helység egy része is alacsony, szigetszerű halmon van. Itt legszűkebb a völgy, innen délre hirtelen kitágul a Szívíz medenczéjévé. Tudjuk, hogy ez a Balaton tektonikus árkának a folytatása s tudjuk, hogy ez a sűlyedés a széldenudáczió munkája után következett be, tehát itt is megsüllyedt a deflácziós felszín s a későbbi vizek tökéletes síksággá töltötték fel a megsüllyedt horpadékot. A síkság legalacsonyabb része 142 m magasan van a tenger színe fölött, ebből kiállnak itt-ott alacsony halmok, a hajdani deflácziós felszín egyenetlenségei. Ilyenen van Zalaszentmihály falu alsó házsora stb. Alsóhahóttól délre a deflácziós felszín teljes érintetlenségében megjelenik. Szebb példáját ilyennek messze földön hiába keressük. A pölöskefői marhalegelő és felsőberek meg a dusnaki Sipesmező klasszikus példái ennek. Agyagos, homokos anyag bukkanik elő a föltárásokban, de kavicsnak, fluviális képződményeknek nyoma sincs. A völgyet a Princzipális-völgytől elválasztó Vöczköndi gerincz itt már annyira lealacsonyodik, hogy a két völgy Németszentmiklós szélességén már teljesen összefolyik s a Felsőzsigárdi-erdő egyenetlen halmaiban már a denudácziós felszín átmegy az egyikből a másikba. Pölöskefőtől északnyugatra a denudácziós felszín északi szélén a hajdani Szívíz-tó turzásait könnyen felismerhetjük. Itt azonban új elem jelenik meg, a detláczió kétségbevonhatatlan bizonyítéka gyanánt. Korpavár táján megjelenik a futóhomok s dél felé pontosan az egyesüli két szélbarázda szélességének megfelelő sávban lehúzódik egész a Dráváig! Szinte ámulva állunk meg a tünemény szabályossága előtt! Homokkomáromnál a löszszel borított halmok éles vonalban érintkeznek a futóhomokkal s ez az éles határ pontosan kijelölhető Sormástól keletre, a szepetneki majoron, Fityeháza falun át dél felé, majd egy darabig a Nagykanizsa-patak a határ, aztán leér a vonal éppen a Mura és Dráva egyesüléséhez. A keleti határ Palin falun, Nagykanizsa város nyugati szélén, majd Somogyszentmiklós nyugati szélén, majd a Surd felől lejövő Szappanyosfolyás Posta-malmán keresztül Belezna falura, innen pedig Őrtilos falun át a Drávához, a Zákányi állomás fölött mintegy 3 kilométerre. A buezkák Homokkomáromtól dél felé mind magasabbak és mind magasabb térszínen is vannak elhelyezkedve, de természetesen a Kanizsa-patak áttörésének helyén minden lealacsonyodik. A Dráva itt 130 m tengerszín feletti magasságban van, míg a buczkákkal ellepett térszín legmagasabb pontja a 224 m magas Szent
