A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Kormos Tivadar: A Dunántúl keleti részének pleisztoczén korú puhatestű faunája
29 A Dunántúl keleti részének pleisztoczénkorú puhatestű faunája. vagyok inkább azt hinni, hogy nem mindenütt, miután már közel 100-at tesz a tőlem ismert hazai pleisztoczénkorú lelőhelyek száma s ezek közül primer helyen a Helix pomatia L. még seholsem találtatott. Ettől eltekintve, fontos bizonyítékot szolgáltat a fentieken kívül a Buliminus detritus MÜLL . is. Ez a közép- és délcurópai faj Magyarországon ma igen közönséges és különösen alföldi és déli vidékeinken gyakori, 1 a pleisztoczénból azonban teljes biztossággal sehonnan sincs kimutatva hazánk területén. WEISS említi ugyan 2 a tihanyi félszigetről, de hogy az odavaló példányok nem pleisztoczénkorúak, arról épp úgy meg vagyok győződve, mint arról, hogy jelen munkában a 4. termőhelyről említettek nem egyebek kifakult reczens példányoknál. Ezt kell hinnem HALAVÁTS 3 adatáról is, a ki ezt a — szerintem igen bizonytalan — löszcsigát Rigyiczáról említi Még kevésbbé állítható természetesen az, hogy a Buliminus detritus MÜLL. ugyanazon a helyen, a hol él: a löszben is előfordul, mint azt Szegszárdon más fajokon (Lucena oblonga DRP., Pupa (Torquilla) frumentum DRP., Zua lubidca MÜLL., Vallonia pulchella MÜLL .) tapasztaltam. 4 Mint a pleisztoczénban igen ritka, de élő alakban közönséges fajokat, csak mellékesen említem még a következőket: Visszatérve már most az első esetre, úgy találjuk, hogy az érem másik oldala nem kevésbbé érdekes. Lássuk csak. A legszembeötlőbb a Fruticicola hispida L. elterjedésének analógiája. Ez a faj úgy nálunk, mint Németországban jellemző löszcsiga, a mely a pleisztoczénban mindenütt közönséges. Igaz ugyan, hogy reczens alakja is «a legnagyobb körben elterjedt fajok egyike; egész Európában honos, míg kelet felé egészen az Amur vidékéig ismeretes, elterjedésének déli határa pedig Arménia, illetőleg Algír» 5 Az élő alak seholsem olyan gyakori azonban, mint a fosszilis; sőt nálunk aránylag kevés helyről ismeretes: Budapest, Rákospalota, Hárossziget, Mohács, Kőszeg, Pozsony, Vratna-vőlgy, Késmárk, Nedecz, Lubló, Szepes-Béla, Palánka, Kolozsvár, Torda, Kis-Disznód, Dojle-Gojlák, Vidovecz, Károlyváros és Növi, 6 ezenkívül LiptóSzt.-Iván és Bakonybél (coll. m.). Ebből is látható, hogy a Dunántúlon csak igen kevés helyen található s a hol előfordul, ott is többnyire csak egyes példányokban (tehát nem koloniákban, mint pl. a Xerophila obvia HARTM ). Tipusos lösz-csigák és a diluviumban aránytalanul gyakoribbak, mint az alluviumban még az alábbi fajok: Magyarországon tudtommal már nem él s a régebbi löszökre jellemző északi faj: a Vallonia tenuilabris BRAUN A. 1 Pl. a budai hegyekben ezrével gyűjthető. s Loc. cit. p. 16. — 3 1. cit. — * 1. cit. 5 Soós: 1. cit. p. 152. — 0 Ibid. — "• Szegszárdot (KORMOS, loc. cit.) kivéve. Tacliea vindobonensis FÉR. Tachea hortensis MÜLL. Fruticicola (Eulota) fruticum MÜLL. Hyalina crystallina MÜLL. Vallonia pulchella MÜLL. Xerophila striata MÜLL. Campylaea arbustorum L. Pupilla muscorum L. Lucena oblonga DRP. 7 var. costulata PFR. C.
