A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Kormos Tivadar: Adatok a somogymegyei Nagyberek geologiai és faunisztikai viszonyainak ismeretéhez

BEVEZETŐ. A „Balaton nyugati bozót lecsapoló társulat" újabban foganatosított vízmentesítő munkálatai a Balaton déli partján, Boglár és Bala­tonkeresztur közt elterülő nagy lápterület nyugati felében érdekes feltárásokat létesítettek, a melyek lehetővé tették azt, hogy a Nagyberek geologiai viszonyait, valamint hajdani és jelenkori faunáját — különös tekintettel a puhatestűekre -— behatóan tanulmányozhassam. A m. kir. Földtani Intézet megbízásából 1909 november havában evégből Kéthelyre utaztam, a honnan a vízmentesítő munkálatokat tüze­tesen tanulmányozhattam. Munkámat rendkívül megkönnyítette a gróf HuNYADY-uradalom vezetősége, nevezetesen FEKETE ZSIGMOND felügyelő úr és SEREGÉLY ISTVÁN intéző úr, a kik ugyanis törekvésemet teljes ere­jükkel támogatni szívesek voltak. Fogadják a nevezett urak lekötelező szívességükért ez úton is hálás köszönetemet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom