A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája

42 4. balatoni fosszilis fák monográfiája. 42 fájában. Ennek következtében itt csak a Magnoliaceae családot veszem figyelembe, a melyhez tehát az összehasonlított csoportok közül a legtöbb analógia fűzi kövü­letünket. E család genusai s fajai fájának hisztologiai szerkezetére nézve legtöbbet a GROPPLER (19) dolgozatából meríthettem, s egyes fajokat részben a műegyetem gyűjteményében levő', részben az egyetemi növénykertből kapott fa- és ágrészle­teken vizsgáltam meg. — Ezek szerint Illicium, Drimys, Trochodendron, Michelia, Schizandra, Kadsura, Talauma, Manglietia különböző okokból elesnek és a köze­lebbi összehasonlításra visszamarad a Liriodendron és Magnolia. Mindkét genus hisztologiailag ismert fajait véve figyelembe, tulajdonképen ezek között sem akadunk kövületünkhöz teljesen hasonló szerkezetű fára. Vastag bélsugarak pl. az egész családban csakis azokon a fajokon fordulnak elő, a melyek, a mint említém, más okokból nem jöhettek szóba (Trochodendron, Drimys); a Liriodendron ós Magnolia pedig csak 3—4 sejtsor szélességű bélsugarakkal bír. Ezenkívül az edények spirális vastagodását is nagyrészt nélkülözzük e két genus fajain. GROPPLER csakis a Mag­nolia grandifiora és M. foetida fáján találta e vastagodást. A Magnolia grandiflora L. fáját vizsgálva, az edények szerkezetét s a bél­sugarak alkotását kövületünk szerkezetével hasonlónak találtam. E mellett azonban eltérések is vannak, különösen abban, hogy a M. grandiflora bélsugarai nem oly vastagok, hogy az edények gyakrabban csoportosulnak 2—3—4-esével egymás mellé, holott a kövület edényei, a keresztmetszeten, egymáshoz ugyan közel, de többnyire egy-két prosenchyma-sejtréteg által elválasztva foglalnak helyet, s a kettesével, hár­masával álló edények nem oly gyakoriak. Ezenkívül említést érdemel, hogy a rost­tracheidák udvaros gödörkéi a M. grandiflorá-n az udvaron túl nyúló hasadékos száddal bírnak. Azonban nem kell, hogy okvetlenül teljesen azonos szerkezetre akadjunk, mert hiszen csak a leghasonlóbbat keressük, s ezt, az összehasonlítás alapját képező és fennebb leírt csoportok közül, a Magnoliaceá-k családjába tartozó genusok s különösen a Magnolia-genus fajaiban vélem megtaláltnak. Ezért csatoltam ide kövü­letünket, a melynek fajnevével az legyen kifejezve, hogy kiterjedt előfordulásából ítélve, a harmadkor végén ott, a honnan a Balaton környéki kavicsrétegek szár­maznak, nagy erdőségeket alkotott. Lehet, hogy ha a kövület hisztologiai sajátsá­gainak értékét másképen, vagy más sorrendben állapítottuk volna meg, úgy egé­szen más irányba terelődött volna a meghatározás, s hogy talán e más irányban is eljutottunk volna valamely analogiához. Ezt a hisztologiai sajátságok alárendelt rend­szertani értéke következtében elvszerűen fel kell tételeznünk. Az ezirányban való további kutatás azonban csakis az esetben volna indokolt, ha egy ily fosszilis farészlet közeléből, vagy vele összefüggésben levél, virág vagy termés találtatna, és ezek jelölnének ki valamely más irányt. Ilyen adatnak azonban sem az irodalomból, sem a vizsgálati anyagom révén nem sikerült birtokába jutnom. Magnoliaceá-khoz soro­zott maradványok a krétától kezdve, különösen a harmadkori rétegekből, a föld különböző részeiről soroltatnak fel az irodalomban. A SCHENK adatai szerint (36 50 4, 815» sie) az eu i'óp a i harmadkori rétegekben előforduló, többé-kevésbbé biztos Mag­nóliák: a'" Magnolia fraterna SAP . és a Liriodendron Procaccini UNGER fajok. Az előbbi Meximieux mellett, pliocänben, az utóbbi pedig miocän és pliocän korú rétegekben, igen kiterjedt területen gyűjtetett (Izland, Meximieux, Eriz, Bilin, Sini­gaglia). A recens Magnóliák Kelet-Ázsiában és Észak-Amerikában tenyésznek. E helyen jegyzem fel még egy utólagos vizsgálatom eredményét. LÖRENTHEY

Next

/
Oldalképek
Tartalom