A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája
4. balatoni fosszilis fák monográfiája. 31 átlag 4 tracheidasor választja el egymástól. A bélsugarak 1—-45 stejnyi magasak, rendesen 30-nál alacsonyabbak; egy sejtnyi szélesek, csak itt-ott fordulnak elő egyes bélsugarakban két sejtnyi szélességű részletek; radiális falukon a felemás gödörkék egy sorban állanak, csak az 1—2 sejtnyi magasságú bélsugarakban esik 2—3 gödörke egymás fölé. A tracheidák udvaros gödörkéi 1—2 sorosak, kerekded, többnyire azonban egy kissé elliptikus szádúak. Gyantasejtek nem fordulnak elő. Habár lehet, sőt valószínű, hogy ezek a fatörzsek különböző növényfajokhoz s talán különböző genusokhoz tartoznak, — a mint már említém, — hisztologiai sajátságaik alapján valamennyit az Ullmannites Rhodeanus típushoz kell soroznom. HEER (20 3) a kövágószőllősi fatörzsek egyikéből készült csiszolatokat vizsgálva, azt az Araucarites Schrollianus GÖPP. fajhoz legközelebb állónak határozta meg. Az előbbi fejezetben leírtak szerint azonban ez a faj az Ullmannites Rhodeanustípushoz csatolható, s így a HEER meghatározása egybevág a fenti meghatározással. A mint már előbb is említettem, a kövágószőllősi fatörzsek előfordulási helyén leveles ágak és termésmaradványok is találtattak, a melyeket HEER határozott volt meg (20), s a melyek példányait én is megvizsgáltam, különösen azért, hogy a fatörzsek meghatározásában a lehetőség szerint kitérjeszkedhessem arra is, hogy vájjon azok milyen növényekhez tartozhatnak. A HEER meghatározásai szerint e levél- és termésmaradványok a következők: Baiera digitata (BRGN.), Ullmannia Geinitzii HR., Voltzia hungarica HR., Voltzia Böckhiana HR., Schizolepis permensis HR. és egyes bizonytalan hovátartozású magvak (Carpolites). Az eredeti példányokat vizsgálva azt találtam, hogy a Baiera digitata-nak meghatározott levéllenyomat (XXI. tábla, 1. 2. kép) oly kevés támpontot nyújt a meghatározáshoz, hogy ebből egy növényfajra biztosan ráismerni, a legnagyobb gyakorlottság mellett is alig lehet. Úgy hiszem, hogy azt összenyomult tűalakú levelek alkotják és lehet, hogy ugyanaz a képződmény, mint a mit HEER egy másik darabon (XXIII. tábla, 7. kép), a Voltzia Böckhiana tobozpikkelyének tekintett. Ez a képekből ítélve ugyan csak némileg állítható, az eredeti példányokon azonban igen valószínűnek látszik. A Baiera-fajok nagy, Gingko-szerií leveleire s a Brongniart Fucoides digitatus-áxa (1 ;. 2) pedig, a kövágószőllősi példányban, a legjobb akarat mellett sem lehet ráismerni. Kétes a Voltzia hungarica és V. Böckhiana leveles ágak hovátartozása is. HEER e meghatározását a tobozpikkelyekre alapította (20 1 0). A mint az imént említém azonban a V. Böckhiana tobozpikkelyének tartott lenyomat mibenléte igen kétes, és a Voltziák lekerekített végű sallangokból álló tobozpikkelyeivel távolról sem azonosítható. A V. hungarica topozpikkelyének nézett lenyomat körvonalai (XXI1. tábla, 4. kép), egy kissé hasonlítanak a Voltzia Liebeana GEINITZ faj tobozpikkelyeihez (39. II. tábla 31. kép), de ez a hasonlat sem biztos. A HEER rajza különben inkább képzelt alakot ábrázol, mint valóságot. A meghatározott kövületen, a «pikkely» nyele hosszabb, mint a rajzon, t. i, nincs megszakítva, hanem 13 mm. hosszú és összefüggő. Mindezek mellett pedig még azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy ezek a «tobozpikkelyek» nem függenek össze orsójukkal és a leveles ágakkal, hanem izoláltan fordulnak elő, emezek mellett. Miután e leveles ágak a pécsvidéki permi rétegekben nagy szám10. kép. Ullmannites Rhodeanus (GÖPP.). Tangencziális hosszmetszet. 170/1.
