A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája

4. balatoni fosszilis fák monográfiája. 5 lesznek hivatva szolgáltatni, nem helyeztek nagy súlyt, sőt nagyrészt nem is helyezhettek, mert hiszen a mikor pl. az első Araucaritcs fatörzseket leírták, bizonyára nem gondoltak arra, hogy ezeket, a különböző geologiai rétegekből még 60—70 «faj» fogja követni, a melyek a hézagos leírással ellátott, elsőbbeknek leírt fajokkal, e leírások szerint, nagyrészt éppen oly joggal egyesíthetők lettek volna, mint a milyennel azoktól különválasztattak. A már leírt fajok alárendelt rendszertani értéke azonban rendesen az utóbbit, vagyis újabb és újabb «fajok» felállítását eredményezte, a melyek szintén nélkülözik a behatóbb leírást s a «faj» kellő jellemzését, és csupán egyes véletlenül kiemelt, minueziozus, diagnosztil <ai értékkel nem bíró, nagyrészt bizonyos egyéni érzék szerint megállapított különbségeken alapulnak. A meghatározás nehézségei a levelekre, fákra és termésmaradványokra vonatkozó fosszilis növényfajok szaporodásával párhuzamosan emelkedtek, és az eredeti példányoknak a föld összes múzeumaiban és gyűjteményeiben való szétszórt elhelyezése mellett, a már leírt fajok pontos összehasonlításán alapuló, kielégítő meghatározás, — a mi a leírt fajok revíziójához is lépésről-lépésre hozzájárulhatna, — ma már úgyszólván ki van zárva. Sok esetben pedig, még ha vesszük is magunknak azt a fáradságot, hogy az eredeti példányokat felkeressük, úgy többnyire csalódásnak vagyunk kitéve: a kezünkbe vett fragmentumon alig látunk valamit, s többnyire jóval kevesebbet, mint a mennyit annak első leírója, egyéni érzéke alapján látni vélt, s leírásában és rajzaiban kifejezésre juttatott. Mi marad tehát egyéb hátra, mint egy újabb fajt állítani fel, a mely «több leírt fosszilis fajhoz hasonlít ugyan, de azok egyikével sem azonos teljesen». Ilyen, vagy hasonló kijelentést olvasunk számos fosszilis növényfaj első leírásában, a különválasztás pontos indokolása nélkül. Ez az első leírás azonban később rendesen elmosódik és a kétesen meghatározott fajok, a kézi- és tankönyvek rövid kijelentéseiben és kategorikus enunreráczióiban nyernek veszedelmes kifejezést. A fosszilis növényfajok nagy része ily bizonytalan meghatározások révén jutott be az irodalomba, a hol azok rendszertani kijelentést utánzó, nem- és fajnévvel ellátva képviselik az egyes geologiai rétegek flóráját s a fosszilis növénynemeket és családokat. Idővel pedig gyakran megtörténik, hogy az ilyen fosszilis növénycsoport egyik másik tagja, a mely talán az újabb fajok meghatározásához hosszú időn át összehasonlító alapot szolgáltatott, egy újabb szerző vizsgálatai és egyéni érzéke alapján, azonban rendesen minden jelentékenyebb pozitív eredmény nélkül, a «rokon fajokat» otthagyva, egy egészen más növénycsaládba helyeztetik át. így lett már Gymnospermából Cycadea, Graminea, moszat stb. és megfordítva. Nem is említem itt a fajok egymásközötti elhelyezését és egymáshoz való vonatkozásait, a mely tekintetben a fosszilis növényfajok nagy része már igen furcsa utat tett meg. Hogy az ily kétes értékű fosszilis növényfajok, — a melyek pedig nem a kivételt, hanem a többséget teszik, — a paleofitologia előbb említett két czélja egyikének sem felelhetnek meg kellően, azt a tapasztalat már bőven bebizonyította. Botanikai szempontokból ugyanis, a fosszilis növényi részekre vonatkozó adatokból, némileg megbízható következtetéseket is csak nagyjából vonhatunk. így pl. megállapíthatjuk körülbelül azt, hogy a Pteridophytok, Cycadeák, Coniferák vagy a kétszikűek mely geologiai korokban voltak nagyobb mértékben elterjedve. Az egyes fosszilis családok, nemek és fajok azonban már a legtöbb esetben kétesen állanak előttünk. Geologiai szempontokból pedig a fosszilis növénymaradványoknak, a