A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből
78 Placochelys placodonta J aekel. A következő korszak paleontologusai csakis úgy tudtak a Placodontáknak a csúszómászók rendszertanában egyáltalában helyet biztosítani, hogy azokat a Dicynodonták-ka\ hozták összefüggésbe. Nevezetesen SEELEY 1 képviselte ezt a nézetet és ZITTEL 2 átvette tőle, a nélkül, hogy megokolta volna. Dr. v. HUENE volt az egyetlen szerző, a ki az utóbbi években behatóbban foglalkozott a Placodonták származásával és a ki «Übersicht über die Reptilien der Trias» 3 czímű munkájában a kérdés megoldásának több fejezetet szentelt. A mi azonban a Placodonták fejvázára vonatkozó felfogását illeti, arra nézve most már — a Placochelys koponyájára vonatkozó ismereteim mellett — fel kell tennem, hogy bizonyos szervezeti viszonyok a Placoduson is lényegesen mások, mint a hogy azt HUENE találta. Ezt a belső orrlyukak (choanae) fejlődésére vonatkozólag máris sikerült bebizonyítanom a IV. táblán ábrázolt szájpadlás révén. Elsősorban azonban a Placodus fejváza hátulsó falának kellett más alkotásúnak lenni, a mint azt HUENE 16. ábráján (17. 1 ) feltünteti. Ennek általános plasztikája sokkal inkább megegyezik a Placochelys-éve 1, semhogy az egyezés a felépítésben résztvevő egyes csontelemek kölcsönös vonatkozására és elhatárolására is ki ne terjedt volna. Ezt azonban, miként említettem, a Placochelysen teljesen tisztán láttam (II. tábla, 1. ábra). Jelesen az ősepioticum határozottan különvált az oldali nyakszirtcsontoktól (occipitalia lateralia s. exoccipitalia), melyek a nyakszirti bütyök (condylus) képzésében nem vesznek számbavehető részt. Az úgynevezett köztes falcsont ( interparietale) is több mint kérdéses előttem; a hátulsó koponyafalnak azt a részét, a melyet ő ennek tartott, magam részéről a Placochelys-en teljes biztossággal a felső nyakszirtcsontnak (occipitalia superiora) tartom. Jóllehet a Placochelysen a falcsontok felső élén a középvonalban kevéssé kiemelkedik egy lapos, csontos búb, de ennek az egész pánczélzattal összefüggő, külső megvastagodásnak biztos örökölhető jelentőséget bajosan tulajdoníthatunk. Továbbá HUENE «opistoticum-»-ja (16. ábra, Oo) helyén csak egy áttörést veszek észre (1 II. tábla, 1. ábra), a melyet a pikkelycsont ( squamosum) mediális csücskéje oldalvást határol. Ugyanezt látjuk a Sphenodontákon, Plesiosauriusokon, Ichthyosauriusokon és teknősökön, de nem a Dicynodontákon, a melyeknek hátulsó falát HUENE éppen a Piacodoniákkal való összehasonlítás miatt veszi elő. Minthogy HUENE, SEELEY-nek azt a nézetét elfogadja, hogy a Placodonták az Anomodontákhoz tartoznak, természetes, hogy a 18. oldalon kissé bizonytalan kifejezést ád felfogásának. Többek közt ezt mondja: «Nagyon valószínű, hogy a Placodonták a Deuterosaurus-szal és a Rhopalodon-nal rokonságban állnak, de az eltérések — nemcsak a koponyán, hanem a testvázon is — mégis oly nagyok, hogy ez nem állhat meg feltétlenül. Az is igaz azonban, hogy a vázon semmi olyat sem találok, a mi az ilyen közvetlen rokonság ellen szólna». Ha nem is fogadhatjuk el ezt az állítást minden meggondolás nélkül, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy minden általánosabb vizsgálat a Placodontákat valódi Anomodontáknak ismeri el, HUENE pedig kétségbe vonja az előbbieknek a teknősökkel való összefüggését, vagy legalább is közvetlen rokonságukat a Nothosaurusokkal. Annak azonban, nézetem szerint, nem sok értelme van, ha az Anomodonták1 SEELEY: On the Thesiodontia ; Philos. Transact. R. Soc. London 1894. Vol. 185. p. 1013. 8 K. v. ZITTEL : Handbuch der Palaeontologie III. 466. 3 Jena, Gust. Fischer, 1902. pag. 16—20, 32, 33.
