A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből

74 Placochelys placodonta J aekel. zőkben foglalhatjuk össze: rövid, széles, alacsony törzs, mérsékelten hosszú nyak, meglehetősen nagy fej, mérsékelten hosszú fark és keskeny, meglehetősen hosszú úszólábak. Testalakjával tehát kétségkívül a vízben élő teknősökét közelítette meg a legjobban. Termetét különben a X. táblán látható ábrán igyekeztem rekonstruálni, hangsúlyozom azonban, hogy az elülső és hátulsó végtag tagozódása, valamint a fark hossza teljesen feltevésen alapul, míg a többi részek alakját közvetlenül, vagy kombinácziók útján kisebb-nagyobb biztossággal állapítottam meg. A PLACODONTÁK ÉLETMÓDJA. Azokról a viszonyokról, a melyek között a Placodonták éltek, geologiai előfordulásuk és szervezetük alapján meglehetősen valószínű képet nyerhetünk. A germán és alpesi triász tengerparti területeinek tengeri vagy interkontinentális kagylósmészében való előfordulásuk kétségtelenné teszi, hogy a Placodonták tengerlakók voltak, de a tengerparttól nem távolodtak el messzire. Fogazatukból ítélve kagylókkal táplálkoztak, a mellett persze rákot s egyéb kevésbbé gyorsan mozgó fenéklakót sem vetettek meg. Ha pedig fenéken tartózkodtak, akkor, mint tüdővel lélekzők, csak sekély tengerrészekben élhettek, mivel gyönge úszóképességük mellett máskülönben csak hosszú úton juthattak ismét a víz felszínére a szükséges levegőhöz. Erős evezőfark hiányában, a mely esetleg propellercsavar módjára működött volna, csak lábaikkal evezve mozoghattak tovább, a mi mozgásukat minden egyéb előny felhasználása mellett sem gyorsíthatta meg lényegesen. Minthogy a Placodonták főtápláleka kagylókból állott, ezeket alzatukról levagy ki kellett szakítaniok. Az ősibb Placodonták ezt metszőfogas fogazatukkal érték el, míg a Placochelys-nek erre a czélra szarupaizszsal ellátott csőre szolgált. A kagylóhéjak feltörésénél és szétaprításánál a széles, erős fogak kiváló szolgálatot tehettek. Tüdővel lélekző állatok a tenger fenekén csak ott élhetnek, a hol a víz nagyon sekély, a hol tehát a nélkülözhetetlen levegő mindig gyorsan elérhető közelben van. A Placodonták egész szervezete arra vall, hogy a tengerpartokra szorítkoztak. Ez a körülmény magyarázza meg azt is, hogy csontvázaik nálunk a tengeri kagylósmeszekben, a melyek rendesen a parttól bizonyos távolságban rakódtak le, sohasem találhatók összefüggésben, hanem csak elszórt maradékok alakjában. Tetemüket a tengerjárás okozta víz mozgása lesodorta a mélyebb helyekre. A tengerjárások nyugtalan övében való életük okozta valószínűleg pánczéljuk megerősödését is. A veszprémi keuperből származó Placochelys-ünk kortársai közül a gerinczeseket csak néhány czápa és vérteshal képviseli.

1 A Placodonták valószínűleg mindenütt csoportosan éltek, mert a hol kövületeikre ráakadunk, ott rendszerint aránylag gyakoriak, úgy hogy a lelőhelyekről évenkint több ilyen példány kerül elő. 1 Lásd: Palaeontologiai függelék. Gerinczes maradványok a bakonyi triászból. Budapest, 1902 ; 17—22. oldal.