A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből
46 Placochelys placodonta J aekel. ábra), de megvannak az alsóívszárak részére szolgáló izületi nyujtványok, mint azt ugyanezen tábla 4c és la ábrán láthatjuk. E páros izülési helyekkel kapcsolatban két ék alakú kiemelkedés fejlődött ki, melyeket már a 4c ábrán is jeleztem volt, de itt (7 a ábra) határozott alakot öltenek és a csigolya hátulsó vége felé, a következőnek izületi helye felé nyúlnak. Ennek a csigolyának a haránttörése (7 c ábra) fent ismét egy szélesebb üreget és alatta egy keskenyebbet mutat, mely utóbbi jobban be van mélyesztve a csigolya testébe. A felső valószínűleg épp úgy, mint a VII. tábla 10. ábráján levő a gerinczvelő elrejtésére szolgálhatott, az alsó pedig a csigolyatest szekrényalakú bemélyedéseinek felelt meg. A felső ívszárakból kevés maradt meg. A VII. tábla 9. ábráján feltüntetett darab bizonyára valamelyik nyakcsigolyához tartozott s majdnem tökéletesen megegyezik a teknősök megfelelő vázrészével. Mellékelve ábrázolom összehasonlítás kedvéért a Trionyx egyik nyakcsigolyáját felülről tekintve s hozzáfűzöm azt a megjegyzést, hogy ez a csigolya a crailsheimi felső kagylósmészből származik. Ezt v. HUENE 1 Chelyzoon Blezingerii néven írta le és kétségbevonhatlan bizonyítékképpen arra hozta fel, hogy Cheloniusok a kagylósmész idejében is éltek, pedig a fentebbiek szerint ez éppen oly jól tartozhatott azon a lelőhelyen előforduló Placodontákhoz is. A VII. tábla 8. ábráján látható töredék nagyon hiányos ugyan, nem hiszem azonban, hogy másnak volnak tekinthető, mint valamelyik leghátulsó nyaki vagy háti csigolya felső ívszárának. Az erős, vertikális irányú mozgásra valló praezygapophysisek meredek helyzete és a tövisnyujtvány alacsony volta arra utal, hogy ez olyan csigolyához tartozhatott, a mely — a rákövetkező subthecalis csigolyával ellentétben — mozgatható volt, de viszont másrészt a pánczél kimagasló elülső szegélye folytán a növekedésben gátolva volt. — A subthecalis csigolya (VII. tábla, 10. ábra) leírása kapcsán már volt szó annak felső ívszárairól. Sajnos a felületük oly tökéletlenül maradt meg, hogy tárgyilagos, átnézetes képüket rajzban nem adhattam vissza. De még így is előtűnik az ívszárak széles, lapos alakja, továbbá a gyenge taraj a hosszanti tengely mentén és a közvetlen oldalsó összefüggés a borda felső peremével, végül pedig így is látható, hogy az ívszárak a situsban látszólag fölöttük álló pánczéllal nem nőttek össze (VII. tábla, 10. ábra). Mindezek minden bizonynyal fontos bélyegek a gerinczoszlop megítélésére, valamint arra nézve, hogy milyen viszonyban van utóbbi a mi alakunk s a teknősök hátpánczéljával. A VII. tábla 11 a és b ábráján feltüntetett maradványt talán szintén felső ívszárnak tekinthetjük, még pedig a teljesen kiképződött izületi nyujtványok (zygapophyses) hiánya miatt ez az ívszár valószínűleg a gerinczoszlop farki részéhez íartozhatott. A gerinczoszlop egyes íájainak hosszúságáról alig nyerhetünk megbízható ítéletet. Ha felteszem, hogy a nyakcsigolyák száma 7—10, a törzset alkotó csigolyáké pedig — az ágyéki csigolyákat is beleértve — 12 volt, akkor a fark hosszúsága csak lényegtelenül múlhatta felül a törzsét. Minthogy a csigolyák az V. tábla 7. ábrájának tanúsága szerint aránylag tekintélyes meghosszabbodást árulnak el, feltehető, hogy számuk mérsékelt határok között ingadozott s legfeljebb 20 volt, de a 10—15-öt valószínűleg nem haladta meg. 1 V. HUENE , F.: Uebersicht über die Reptilien der Trias. Jena, 1902. — TISCHER, G.: Taf.' VII, Fig. 1. pag. 51.
