A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből

32 Placochelys placodonta J aekel. A Placodonták-nál a dentincsövecskék már nem nyomulnak a zománczrétegbe, a mi a fölöttébb nagyfokú zománczképződés mellett bizonyít. A 18. B ábrában csak annyiban látható a zománcz finomabb szerkezete, a mennyiben réteges szerkezete elég számos helyen éppen felismerhető. A zománcz réteges szerkezetét, továbbá a zománcznak prizmákból való alakulását csupán sarkított fény segítségével készült színes képeken tüntethetnők fel pontosan ; ilyet más alkalommal óhajtok közölni. Elegendő, ha itt megjegyzem, hogy a 18. ábrán ábrázolt fogon egymás fölött elterülő zománczrétegeket látunk és hogy ezeken belül a prizmák majdnem oly vastagok, mint maga a réteg, s így a prizmák maguk is magasak. A zománczrétegek a zománcz növekedésének bizonyos időszakosságát jelzik, prizmatikus szerkezetük pedig az epithelsejteknek harántirányú elrendeződésével egyezik meg ; a prizmák ugyanis a zománczkezdeményt alkotó hámsejtekből származnak. Ki kell még emelnem, hogy a széles zápfogak dentincsövecskéi sokkal finomabbak és sűrűbbek, mint a karcsú metszőfogakban (18. A ábra). E szerkezetbeli különbséggel valószínűleg a hátulsó fogaknak sokkal nagyobb keménysége és tömöttsége, továbbá a karcsú metszőfogaknak nagyobb elaszticzitása járt karöltve, a mi természetesen a fogak különböző működésének vált javára. A felső metszőfogakon a zománcz belül valamivel vastagabb, mint kívül, miáltal erősbödött a fogaknak azon homorú oldalfelszíne, melyhez az alsó állkapocs metszőfogai ütköznek (18. A ábra, jobbról). A Placodonta-fogak sötét színeződése minden bizonynyal kevésbbé a fénylő zománcz imprágnálódásának, mint inkább az alapanyag csekély fényátbocsátó képességének, továbbá talán annak a következménye, hogy megkövesedéskor a fogak vassókkal ivódtak át. Más fogak színe is sokszor sötét. Feltűnő itt csak a szélességük, miáltal színük is jobban szembeötlik. A rholodusAogakwaV a Placodus-fogakhoz hasonló szövettani szerkezetük van. Egy előttem fekvő rüdersdorfi Tholodus-fog csiszolatán (mely fognak eredetije a Berlini Múzeumban van), csupán a dentincsövecskék finomabb elágazásúak; e különbség talán azzal magyarázható, hogy ez a fog különösen szerencsés körülmények között maradt meg s így a dentincsövecskék legfinomabb elágazódása sem pusztult el. Lényegtelen különbség az, hogy itt a dentin és zománcz felülete nem sima, hanem a felület erősebb skulpturájának megfelelően redős. Minden fognak belső hátulsó oldalán mélyedés van, melyben egy «fogcaverna» foglal helyet. Ebben képződik a pótfog. A III. táblán a 4. ábrában ábrázolt Placodus-dentalén ezek a csatornák és cavernák különösen jól láthatók. A III. és IV. táblán ezek a csatornák és cavernák a szájpadláson a togak között, ha — mint pl. az állcsontokon (maxilla) — a szomszédos fogak el nem fedik, többnyire világosan tűnnek elő. Az állközti csontokban ezek a fogcsatornák féregalakú mélyedésekké olvadnak össze, melyekből a mélyebben fekvő fogcsatornák elágaznak az egyes fogcavernákhoz (ÍV. tábla). A fogak megerősítésére fontos az a körülmény, hogy a zápfogak acrodontok, a metszőfogak pedig thecodontok. A zápfogak egész alapjukkal szélesen ránőttek az állkapcsi csontokra, nevezetesen a maxillára, palatinumra és a dentaléra és szabadon kiemelkednek az állkapcsi csontok síkjából. Mindezek a jellemvonások az acrodont fogak typikus jellemzői. Az elülső metszőfogak ellenben a rendesen gyökérnek nevezett fogalappal az állközti csontokon, illetve dentalén levő gödrökbe vannak mélyesztve. Az inyfelületen (IV. tábla), a fogazatnak mindkét neme látható egymás mellett; a zápfogak közül egynéhány letörött, úgy hogy az állkapcsi-