A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből
30 Placochelys placodonta J aekel. A Placodus fogainak rágófelülete a külső szélen emelkedik legmagasabbra s a külső kiemelkedés belső oldalán a felület homorú begörbülése ötlik fel. Ez a metszőfogakon nagyon határozottan látszik (13. ábra), de még az állcsonti fogakon (IV. tábla) is elég tisztán mutatkozik. Ez a jelenség a nagyon kiszélesedett inyfogakon természetszerűen elenyészik, de a IV. táblán feltüntetett inyfogak két legelülsőjén még felismerhető s a középső horpadás még felötlik az ábra jobb oldalának második fogán. Ez az alapalak a Cyamodus és Placochelys esetében már meglehetősen elmosódott, azonban OwEN-nek a Cyamodus-ról adott ábráin, nevezetesen a legnagyobb fogakon még megvan. Ez önkénytelenül is a Placodontáknak oly hüllő őseire utal bennünket, a melyeknek fogai a jelzett bélyegeket typikus alakban tüntetik fel. Ilyenek a Diadectes, Empedias és Bolosaurus, melyek az északamerikai permnek folyóvízi vagy tengerparti lerakódásaiból ismeretesek. A fogak felületén csak gyenge fejlettségű vésmény mutatkozik, még pedig az elülső fogak homorú belső felületén redők, az összes hátsó fogakon pedig sugaras vésmények láthatók. Mindez úgy a IV. táblán feltüntetett ínyfogakon, valamint a III. táblán ábrázolt alsó állkapcsi fogakon, nemkülönben, csakhogy jóval élesebben, az OwEN-féle ábrák némely fogán is felötlik. Természetes, hogy a még nem használt pótfogakon és nem a rég kibújt fogakon sokkal élesebben látszik a vésmény, mint a már lekopottakon. A származástan szempontjából annyiban fontos ez a sugaras vésmény, a mennyiben a Tholoduson jóval erősebb és a Nothosaurusokon a fogaknak szabályos hosszanti sávozottsága áltai van helyettesítve. Minthogy alak, vésmény és szerkezet tekintetében éppen a Tholodus fogai állnak a Placodus-éival a legközelebbi rokonságban, ez okból az előbbi ábrákon az állcsonti s az elülső fogak különböző typusait mutatom be, melyeknek eredeti példányai részint a természetrajzi múzeumban (14., 16., 17. ábra), részint a berlini országos geol. intézetben (15. ábra) vannak. A Placodonta-fogak szövettani szerkezete meglehetősen egyszerű. A fog három állománya: a fogcsira (pulpa), a fogállomány (dentin) és a zománcz, ugyanis teljesen egynemű elemekből áll. A fogállománynak általános szerkezeti viszonyait OWEN R. rajza nyomán a 18. A és B ábra tárja elénk. 1 A fogcsira a szájpadlási vagy metszőfogak alakja szerint vagy széles, vagy karcsú, a dentin és a zománcz meglehetősen vastag és körülbelül egyenletesen elosztott. A Placodonta-fogak szövettani szerkezetét, miként emiitettem, már OWEN is figyelmére méltatta. O tömött dentin-állományt és fölötte vastag zománczburkot talált. A 18. A—C ábrán igyekeztem a fogak egyes részeinek finomabb szerkezetét feltüntetni. A fogcsirából, mint rendesen ott, a hol belőle másodlagosan nem képződött dentin, semmisem maradt meg. A fogcsirát körülfogó részek annyiban különösek, hogy felső szegélyükön a dentin rovására határozott felszívódásbeli jelenségek észlelhetők (18. ábra, c). Ez avval kapcsolatos, hogy minden fog alatt egy pótfog rejtőzik, melynek javára az idősebb fog, a fogcsirán keresztül, felszívódik. Hogy a vázolt szerkezet nem szövettani újdonság, a Notosauridák-hoz tartozó Simosaurus fogváltására hivatkozom, melyen biztosan megállapíthattam, hogy az előtörő pótfog okozza a foggyökér oldali felszívódását és a fogaknak a fogüreg felőli aláaknázását (19. ábra). A 18 .A 1 OWEN idézett müve.
