A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből
327 Placochelys placodonta J aekel. {epiotica; II. tábla, 1. ábra, E) felé s egy elülső a járomívbe, a hol az a járomcsont és a hátsó szemgödri csont közé ékelődik (I. tábla, 1. ábra). A pikkelycsont alsó oldalán a négyszögcsont felső szélével függ össze, míg külső oldalán, mint a teknősökön, a négyszög-járomcsont telepszik reá. A négyszögcsont (quadratum, Q), a melyről már a szájpadlás leírásánál volt szó, oldalt a koponya hátulsó élét alkotja, a mennyiben a pikkelycsontok messze hátranyúló hátulsó szögletétől homorú ívben előre és lefelé terjed s itt az alsó állkapocs izületi felületét létesíti. A négyszögcsont ezenkívül oldalt a szájpadlás felé még a szárnycsonttal ( Jpterygoideum) is összefügg (II. tábla, 1. ábra). Az izület fölött három-három csontgumó van a négyszögcsonton, még pedig kettő hátul, egy pedig oldalvást (v. ö. az I. tábla 2. ábráját). A négyszögcsonton kívül még a négyszög-járomcsont hátsó éle is eléri a koponya hátulsó szélét (Qj, II. tábla, 1. ábra) s itt az előbbitől mély barázda által van elválasztva. Az imént leírt, a koponya hátulsó felületét körülvevő csontelemek zárják körül a koponya hátuljának tulajdonképeni, az öreglikat körülfogó elemeit, nemkülönben a fültájék csontjait és a koponya alapjának hátsó részét. Lássuk elsőben az öreglikat határoló csontokat. A felső nyakszirtcsontok (occipitalia superiora, So) egymással szorosan összenőttek; varratuk helyét függőleges él jelöli, s ez élettanilag nyilván annak felel meg, a mely a teknős-koponyán végül a középütt fekvő, a falcsontokat támasztó nagy nyújtványt szolgáltatja. Mind a két felső nyakszirtcsont keskeny harántlemezt alkot az öreglyuk fölött, a melynek felső széle a falcsontok visszahajló hátulsó szélétől létrehozott barázdával esik össze (II. tábla. 1. ábra). S ámbár az összenövésük ezzel meglehetősen benső, a vízszintes zegzugvarrat mégis tisztán követhető (II. tábla, 1. ábra). Ennek a felső nyakszirtcsonti darabnak a domborulata az öreglyukig terjed lefelé, a melynek körülhatárolásában ívalakú kikanyarítással vesz részt. Az oldalsó nyakszirtcsontok (occipitalia lateralia, pleuroccipitalia vagy exoccipitalia, Oe), a melyek az öreglyuk oldalfalát alkotják, keskeny felső éllel csatlakoznak a felső nyakszirtcsontokhoz s oldalt nyakszerű befűződést és nagy, tölcséridomú nyílást tüntetnek fel ( foramen jugularis), a melyen SIEBENROCK szerint a vena jugularis s a nervus vagus és accessorius lépnek ki. Ezek a nyílások mélyedések alakjában a III. tábla 1. ábráján feltüntetett berlini példányon is felismerhetők. Az oldalsó nyakszirtcsontok alul az alapnyakszirtcsonttal találkoznak, de csak csekély mértékben járulnak hozzá a nyakszirti bütyök létrehozásához, a mely legfőképen az alapnyakszirtcsontról ered. Oldalsó határuk nem látható világosan, mert a bolygóideg (nervus vagus) csoportjának csatornái miatt nem lehetett külső szélüket tisztán kidolgozni. Az öreglik kerületén (111. tábla, 2. ábra) látható, hogy az oldalsó nyakszirtcsontok még egy darabon, még pedig pontosan a rajz határáig, a bolygóideg nyílásán túl terjeszkedtek. A III. tábla E ábráján feltüntetett berlini példányon a határ nem olyan éles ugyan, mint a rajzon látszik, de még mindig felismerhető. Az alapnyakszirtcsont (occipitale basilare vagy basioccipitale, Ob) szolgáltatja a félgömbalakú izületi bütyköt, melynek felső széle az oldalsó nyakszirtcsontokat viseli, alsó széle pedig a koponya hátsó felületén keresztben terül el (III. tábla, E ábra). Az öreglik körülhatárolásában nem vesz részt, a mi a teknősöknél is szabály. A koponya említett tarkócsontjaihoz mind a két oldalon még egy-egy háromszögű csont illeszkedik oda az alapjával, a mely tompa csúcsával oldalfelé nyúlik
