A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Jaekel Ottó: Gerinczes állatok maradványai a Bakony triászrétegeiből

14 Gerinczes állatok maradványai a Bakony triaszrétegeiből. 1 1 lakon marad meg, a hol annak elemei a bordáktól meghatározott helyzeti körülmények közé, szorosan egybeforradva, beilleszkednek. Az ekként leírt szilárd hátvért merev és mozdulatlan, tehát olyan alakoknak való, melyek lomha mozgásúak és állati életnyilvánulásaik súlypontját a védelemre helyezik. Ezek az életkörülmények a szárazföldi teknősbékák osztályrészéül jutnak, melyeknél az izomösszehúzódások lassúságának mérései valóban hasonlíthatatlanul hosszú időtartamokat adtak. Az olyan alakokon ellenben, melyek a tengerbe visszatértek, a mozgékonyság megnövekedett és a test keresztmetszete az orsóalak létrejöttével a víz ellenállásához idomult hozzá. Ekként egyfelől a bordáknak és a szegélylemezeknek merev összeköttetése megszűnt (Chelonidae, Chelydridae), még további fejlődésben pedig a bordák egymásközti szilárd összefüggése is meglazult (Protostegidae, Dermochelydae) és másfelől a costális pánczél nagyon lelapult (tengeri és folyami teknősök). A has vért az ő történeti fejlődésében, úgy látszik, lényegileg két tényező befolyása alatt állott. A mint a szárazföldi teknősök végtagjaikat a pánczél alá húzzák, a mellvértnek a karok mögötti és a lábszárak előtti részeiben — nyilván kiöblösödéseket okoztak és pedig azért, mert a könyökcsukló hátrafelé, a térdcsukló pedig előre tekint. Ekként a plastronnak mellső és bátulsó peremén befelé irányult áthajlások támadnak és ezekkel a Pleurodirák úgynevezett szegycsonti kamrái és velük a szegycsonti híd közepe felé tartó beöblösödések is keletkeznek, melyen a carapax és a plastron összefüggnek. Ez a szegycsonti híd a triaszbeli Psammockelys-en 5, illetőleg 7 bordára terjed ki, míg a szárazföldi teknősök túlnyomó részénél csak 3—4 borda vesz részt alkotásában. A beöblösödések következtében az eredetileg sokrészű hasi elemek elülről és hátulról egymás felé nyomulnak és összeforradnak. Ekként keletkeznek a karok mögött a hyoplastrák és a lábszárak előtt a h y p o p 1 a s t r á k. Kettőjük közt vannak a legrégibb szárazföldi teknősbékákon az ú. n. mesoplastrák, melyek azonban később többnyire eltűnnek, úgy hogy a h y o- és a hypoplastrák egymást érintik. Azokon az alakokon, melyek a vízbe visszatértek, a végtagok öröklött visszahúzó képességéhez hozzájárul az élénkebb úszás okozta mozgásnövekedés. E két mozgás a beöblösödések nagyobbításához és ezzel a plastron megfogyatkozásához vezet. Valamennyi tengeri és folyami teknősbékán a mesoplastrák eltűntek és a hyoj, meg hypoplastrák, miként különösen a Trionychiá-n, annyira összeszorulnak, hogy kifejlődött állapotban tökéletesen összeforradnak és egységes darabokat képviselnek, melyeket én z y g o p 1 a s t r á k-nak neveznék el. A, Dermochelys-en ellenben, mely a teknősbékák sorában az utolsó tagot képviseli, a plastron összes elemei, eredeti helyüket megtartva, vékony, alig észrevehető kapcsokká zsugorodtak össze. A koponya különösen két irányban szenvedett lényeges átalakulásokat. Miután legelőbb a tengeri Placochelys-szel szemben, melynek arczorra csúcsos, az első szárazföldi teknősbékák arczorra megrövidült, fogazatuk egészen eltűnt, orrlyukaik egyesültek és a fejtető rése megszűkült, a valódi teknősbékák között különösen két kiválás lép fel. A szárazföldi teknősbékák halántékgödre hátsó határfalának rovására kitágul, az utóbbit a Hydromedusán (eredetije a berlini múzeumban van) még föllelém, a többinél azonban csökevényesnek látszik, de a Placohelys-e.n még rendesen és erőteljesen volt kifejlődve. Az ekként támadt, hátrafelé nyitott gödör