A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Frech Frigyes: Új Cephalopodák a déli Bakony buchensteini-, wengeni- és raibli rétegeiből
68 XJj cephalopodák a Déli-Bakony triaszrétegeiből. tos növedékvonalak, a külső oldalról a kamrafal lelökött részén húzódnak tovább és a domborulat közepén félig szimmetrikus, félig szabálytalan módon egyesülnek. Nyilvánvaló, hogy az állat képes volt — hasonlóan, mint az Orthoceras truncatum 1 — karjait kifordítani és külső, a növedékvonalaknak megfelelő héj rétegének lerakásával a kifelé szükséges héjzárlatot helyreállítani. A nagyobb példányon látjuk a sipho benyomatát, a nélkül, hogy megállapíthatnék, hogy mi módon húzódtak át ezen nyílás fölött a növedékvonalak (a példány megmaradása kedvezőtlen). A kisebb példányon (Discoceras n. sp. c, d ábrák) megfigyelhetjük, hogy a megerősítés és a növedékvonalak új elhelyezése után az állat tovább növekedett. Világosan látjuk a sipho csaknem 3/ 4 cm. hosszú részletét, a mely a lakókamrába nyúlik s arra utal, hogy az állat készülőben volt új levegőkamrát építeni. A nagyobb példányok díszítését úgy magyarázhatjuk, hogy a szükségbeli pótlás megkezdése után az egyén tönkrement; a kisebb darabon látjuk, hogy a megerősítés befejezése után a további növekedés normálisan történhetett. Ezekből a megfigyelésekből 2 következtethetjük, hogy: A discocei'as kamráit, épp oly kevéssé használta hydrostatikus készüléknek, mint az O. truncatum és a dubium. Ezek elvetése arra utal, hogy az állatok nem úszók, hanem fenéklakók voltak. Továbbá két lehetőség: a csúszás a fenéken vagy a fúrás az iszapba, jöhet tekintetbe az elvető alakokra nézve. Minthogy a fúrásnál hosszú héj szolgálhatta a czélt, a fúrási meneteket nyitva tartani, vagy mint támadópontokat megvédeni, a megrövidült héj czéltalan volt, így tehát a levetett légkamrákkal bíró orthoceras-nOa csúszó életmódot kell tulajdonítanunk. Ugyanezt tételezhetjük fel a meglehetős egyenes, egyedül álló discoceras-lakókamrákról. Vagy pontosabban mondva: míg a discoceras becsavarodott belső kanyarulataival és részben szabad lakókamráival félig úszó, félig csúszó életmódot folytathatott, a levegőkamráktól megfosztott állatok csak csúszva mozoghattak. Az ismert Orthoceras truncatum összehasonlítása a levető discoceras-szal mindkettőnél visszakövetkeztetést enged a csúszó életmódra. Sokkal nehezebb, mint a nevezetteknél, 3 a meg nem szűkült nyílású és megmaradásra képes levegőkamrákkal bíró orthoceratidák életmódjának kérdésére felelni. POUTA felfedezése a fiatal orthocerasok szabad életmódjára való visszakövetkeztetést biztosnak tünteti föl. Épp így megállapíthatunk egy második tényt a fajok igen korlátolt geográfiái elterjedését illetőleg: az orthocerasok csekély kivétellel 4 nem pelagikusak és planktonosok voltak, mint az ammonitidák többsége. Ellentétben a fiatalabb ammoneák, szilur brachiopodák, korálok és graptolitok nagy elterjedésével, egy-egy O r t h o c e r a s - f a j geográfiái életköre mindig igen kicsiny. Az orthocerasok tehát fenék- és iszaplakók voltak, a melyek alkalmilag hydrostatikus készülékük segélyével a magasabb vízrétegekbe fölszállani képesek voltak. A modern «kamrázott» tengeralatti hajók vízterhe, a melynek 1 BARRANDE szerint; HYATT azt tételezte föl, hogy a héj pótlásáról a fejsisak (a mely két karból áll), gondoskodott. 2 Az egészben véve 10 sadewitzi példány között 2 ripacsos lakókamrát és légkamrát találunk. 3 Gomphoceras stb.; Orthoceras truncatum és dubium, Discoceras. 4 Ilyen kivétel a Gonioceras az amerikai alsó-szilurból; a szigorúan szimmetrikus, erősen komprimált, mindkét oldalt kiélesített héj a hullámok gyors átmetszésére utal.
