A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Kittl Ernő: Adatok a triász halobiidái és monotidái monográfiájához

125 Adatok a triász Iialobiidái és Monotidái mono gr a fiájához. 86 Halobia ? paralineata KITTL n. f. IX. tábla, 31. ábra. A teknő körvonala majdnem szimmetrikus, hossza 24"5 mm., magassága 20 mm., a zárvonala 17 mm. hosszú; a búb kiálló, kissé a közép előtt van. A teknőt számos, lapos radiális borda díszíti, melyek mélyebb radiális barázdák által szabálytalan csoportokba különülnek. A bordák a záros peremek közelében legyöngülnek és pedig a mellső záros peremtől kisebb, a hátsótól már nagyobb távmiságra. Mellső fül az eddig ismert egyetlen példányon nincs; valószínűleg igen lapos és a Halobia line at a-okoz igen hasonló. A hátsó peremen egy rövid barázda által határozatlanul elhatárolt sima hátsó háromszög látható. Ez a faj egyrészt a H. lineata MOJS -hoz, másrészt a H. Daltom KITTL és H. radiata GEMM.-hoz csatlakozik, az előbbitől a bordáknak csoportokba való elkülönülése és a hátsó fülszerű képződmény különbözteti meg, az utóbbiaktól pedig a bordák sokkal szabályosabb volta. Lelőhelye: A H. paralineatad a Sommeraukogel vörös, alsó noricumbeli meszeiben találtam. 10. A Halobia rugósa csoportja. Az ebbe a csoportba tartozó alakoknak haránt-tojásdad alakjuk van, nagyon aszimmetrikusak. Búbjuk mindig elől áll, a bordák egyszerűek vagy nagyon megosztottak. Legalább eg}' megtörési övet észlelhetünk a növekedési csíkok mentén, néha kettőt vagy még többet. A héjon gyakran finom, szabálytalanul ívelt bordák vannak. Különösen gyakoriak ezek a külső háromszögön, a mely mindig jól kialakult. A fül egyszerű vagy osztott. Ebbe a csoportba (MOJSISOVICS szerint Halobia fallax formaköre) már MOJSISOVICS a következő alakokat sorolta: H. intermedia MOJS., H. rugósa Gü., H. superba MOJS. és H. Jallax MOJS. Ezekhez járulnak még a H. fluxa MOJS. sp. a cassiani rétegekből, a H. Neumayri Bi. Balia Madenről (Jb. d. k. k. G. R-A., 1891, 99. old.) és a H. fascigera Bi. Bambanagról. 1891-ben BITTNER elválasztja azokat az alakokat, melyeknél a bordák a főmegszakítás után ismét egyenesen folytatódnak (I), azoktól, melyeknél a megszakítás után a bordák hullámosan folytatódnak (II). Ezek mellé még egy (III.) csoportot állíthatunk, úgy hogy a következő három csoportot különböztethetjük meg: 1. H. fallax, superba, II. H. rugósa, Neumayri, intermedia, III. H. fascigera csoportos bordákkal. Ez a csoportosítás aligha felel meg a természetes viszonyoknak, miután a H. intermedia termőhelyén Gross-Reiflingnél egy olyan Halobia-alak fordul elő, mely valószínűleg a H. intermedia törzsalakját képviseli és az I. csoportba tartozik. A H. fluxa és a H. Neumayri a hátsó záros peremen egy prizmás, tetőszerű vagy ívelt dudorral bírnak. Egyes alakokon a bordák megtörése csak olyan növekedési stádiumban lát-