A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bittner Sándor: Bakonyi triasz-brachiopodák
Bakonyi triász-In achiopodák. 21 fentidézett helyen Spiriferina ex afp. fragilis SCHLOTH,-nak határoztam meg és soroltam fel. Most azonban már kiviláglik, hogy e töredékek egy Spiriferina-Askhoz tartoznak, a mely a veszprémi márgák egyik legközönségesebb faja s a melyet én jelenleg — azt hiszem — teljes bizonyossággal a Schluderbach melletti Seelandalpe-ró'l eddig egyetlen példányban ismert Spiriferina fortis m. fajjal azonosíthatok. Ezen alpesi fajt, a Spiriferina fragilis SCHLOTH. alakjával való nagy, külső hasonlatossága mellett, még az is jellemzi, hogy a nagy teknő búbjának fogtámasztói gyengén fejlődnek ki, úgy hogy a legelsőbben ismeretessé lett seeland-alpi példány nagy teknőjének letört búbjában már ki sem mutathatók és egyedül csak a középseptum van jelen, a mi a Spiriferina Lipoldi m.-fajra emlékeztet. Azonban ezen kicsiny fajtól a sokkal nagyobb méretek, valamint egyszerű sinusa és középduzzanata is elkülönítik. A Spiriferina fortis legtöbb példánya a veszprémi Jeruzsálemhegyről került elő ; azonban úgy itt, mint a többi termőhelyeken majdnem mindig csak egyes teknői kerülnek napfényre s ezek is sokféleképen összenyomottak, eltorzultak szoktak lenni. Egyik-másik példánynál a nagy teknő annyira összegörbül, hogy a homloknyelv majdnem eléri a záróperemet és egészen a deltidium-nyilás előtt fekszik, sőt néha még a búb csúcsán is túlnyúlik. Ez aztán ugyancsak különös képet is nyújt (1. a 21. ábrát). De a kétteknős példányokból is, a különböző termőhelyekről szintén összejött annyi, hogy a faj habitusa jól visszaadható ; másrészt a kivált lágyabb márgákból előkerült egyes teknők a búb alkatának és a zár szerkezetének megismerését teszik lehetővé Bármennyire is hasonlít ezen faj a kagylómész Spiriferina fragilis alakjához, mégis maradnak jellegek, a melyeknek alapján e két fajt elég biztosan el tudjuk választani. így elsősorban a Sp. fortis nagy teknőjének középseptuma hosszabb, fogtámasztói ellenben gyengébbek a Sp. fragilis-éinéi ; a septum itt a teknő közepén túlér és a fogtámasztók alig érik el a septum hosszának a felét ; ellenben a Sp. fragilis-niú ugyanezen septum a teknő feléig sem ér, míg a fogtámasztók aránylag hosszabbak, vagyis alig valamivel rövidebbek, mint maga a septum. Egy másik különbség a záros perem eltérő kiterjedésében rejlik; ez ugyanis a Sp. fragilis-vxáX állandóan igen széles és legtöbbnyire összeesik a teknők legnagyobb szélességével ; ellenben a Sp. fortis záros pereme nem oly széles s azért nem is esik össze a héj legnagyobb szélességével, minek folytán maga a körvonal is jelentékenyen eltérő alakot vesz fel. — Harmadszor, a Sp. fortis homloknyelve mindig jóval erősebbnek, hosszabbnak és hegyesebbnek mutatkozik, mint a Sp. fragilis-é. A Spiriferina fortis nagyobb méreteinek különös fontosságot tulajdonítani azonban alig lehet; mert bár az Alpokban nem, de Németországban a Sp. fragilis is hasonló nagyságot ér el. A Spiriferina fortis jellemzéséhez hozzájárulnak még a következők: A kis teknő oldalbordáinak száma a legnagyobb példányokon mincjkétoldalt 5—6 közt váltakozik. Az area csak közepes magasságot ér el és oldalt tompa éllel van határolva; akis teknő areája igen alacsony és csak a szabad teknőkön (18—20. ábra) vehető ki világosan. A héj felülete kívülről bibircsesen érdes, míg belső felületén sugárszerűleg elhelyezkedő mélyedésekkel borított. A héj anyagának vékony volta miatt a bordák kívül-belül majdnem egyforma erőseknek tűnnek fel, azonban a kis teknő középbordái a búb tájékán daganat- vagy párnaszerű izomtapadás-
