A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bittner Sándor: Bakonyi triasz-lamellibranchiaták
23 Bakonyi triasz-la mellibra nchiat äk. A növekedési vonalozottság csak gyengén van jelezve. A lerajzolt lapos jobb teknőhöz tetemesen domborodottabb balteknő tartozhatott, megegyező körrajzai, a mennyire a hiányos megtartásból fölismerhettem. Termőhelye: a IV. tábla, 13. ábráján levő jobb teknő a Jeruzsálemhegyről származik, az említett bal teknő pedig a Craspedodon Hornigii tartalmú, ú. n. Conchodonos-márgából. Avicula Böckhi nov. spec. IV. tábla, 14—17. ábrák. Tetemes nagyságú faj, különösen erősen fejlett mellső füllel és a fődomborulat mellső oldala felé tetemesen erősödő növekedési vonalozottsággal, a mely itt vékony, azonban éles koncentrikus léczek alakjában emelkedik föl. Az imént tárgyalt Avicula pannonica-t6\ abban különbözik, hogy teknői erősebben domborodottak s hátsó szárnya mélyebben ki van vágva, hátulsó szárnya egyúttal viszonylag rövidebb s mellső pereme a mellső fül alatt erősebben előre domborodik. A héj különböző szélessége és domborulata a 15. és 17. ábrán, szemben a 16. ábrával, a kőzetben való nyomástól származik; a 16. ábrán lerajzolt nagyobb bal teknő nyilvánvalóan a domborodáson, tehát a váz vastagságában van összenyomva, míg a 15. és 17. ábrabeli két teknő elől és hátul nyomódott össze. A hátsó szárny élesebben van határolva a teknő fődomborodása felé, mint az Avicula pannonicá-n. A nagyobb, bal teknő búbja erősen előrenyúlik, a nagy mellső fül nem épen erősen van elválasztva a héjtól ; alsó határán a héj felé a növekedési vonalozottság meglehetősen erősen ugrik befelé, a mit a 15., 16. és 17. ábrák világosan mutatnak. Ehhez a fajhoz igen közel állónak tetszik az északtiroli cardita-rétegekből ismert Avicula Hallcnsis WÖHRM. (Abhandl. d. geol. R.-Anst., XVIII. köt., VIII. tábla, 19., 20. ábrák). Az egyetlen szembetűnő különbség az, hogy az Avicula Hallensis alakon a mellső fület feltűnő perembeöblösödés választja el a héjtól; ezen belül a növekedési vonalozottság különösen erős, s majdnem szögletben megtörve, befelé ugrik. A mellső fül is kisebbnek látszik, mint az Avicula Böckhi-\\. Egyébként az északtiroli faj mindkét, előttem ismert példánya a körvonalban, különösen a fődomborodás szélességében egymásközt is különbözik s azonkívül a héj képződésében is bizonyos szabálytalanságot mutat, mintha ezek kevéssé megfelelő viszonyok között éltek volna és kissé elcsenevészedtek volna. Könnyen lehetséges, hogy a veszprémi Avicula Böckhii a fajnak a tulajdonképeni typusa, és az északtiroli darabok csak a veszprémi Avicula elsatnyult mellékalakjai. WÖHRMANN szerint (Jahrb. d. geol. R.-Anst. 1894., 656., 660. old.) különben az Avicula Hallensis a lombardiai Raibli-rétegekben is előjön ; a déltiroli Cassiani rétegekből is megemlíti WÖHRMANN (idézett helyen 656. old.) ezt a fajt. Bátorkodom ezt a fajt a bakonyi triász első geologiai búvárának, s a magyar királyi földtani intézet nagyérdemű igazgatójának, BÖCKH JÁNOS osztálytanácsos úrnak ajánlani. Termőhelyei: Veszprém, Jeruzsálemhegy, innen való a IV. tábla, 16. ábrabeli nagy bal teknő, a 15. ábrabeli bal teknő és a 14. ábrabeli jobb teknő, továbbá számos kevésbbé jó darab; kőfejtő az I. profil mellett, innen való a IV. tábla, 17. ábrabeli bal teknő, a mi mellett a jobb teknő pántudvara kimállott s teljesen kiszabadult. Erről a termőhelyről egy olyan jobbteknő is van, a melynek mellső része
