A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Frech Frigyes: Új kagylók és brachiopodák a bakonyi triászból
42 IJj kagylók és bracliiopodák a. bakonyi triászból. 79 Megolodus cf. triqueter WULF . sp. Egy közepes nagyságú megalodus-wdk 18, sajnos, szintén csak rosszul megmaradt, részben összenyomott és mállott felületű kőbele áll még rendelkezésemre, a melyek mindenesetre igen közel állanak a Cardium triquetrum WuLF.-hez (X. WULFEN'S Abhandlung vom Kärnthen'schen pfauenschweifigen Helmintholith, pag. 47—48, Taf. II, Fig. 2). Valamennyi példányt jellemzi ez a széles, hasas alak, a búbcsapok mintázatának közepesen hajló s esetlen formája, az area elmosódó határai és a hátsó oldalon rendkívül gyenge nyomai annak a megvastagodott héjrésznek, a mely más megalodus-nál, mint erőteljes lécz, magán hordja a hátsó izomlenyomatokat. A valódi, bleibergi M. triqueter WuLF.-től — ez utóbbit illetőleg utalok a «Materialien zu einer Monographie der Gattung Megalodus» (22—24. 1., I. tábla, 2., 3. ábra) cz. munkámra, — a bakonyi kőbelek főleg a következőkben térnek el: Magasabbra nyúló s egy mély barázda által elválasztott búbcsapjuk, a mi a zárólemeznek erőteljesebb kifejlődését is feltételezi, — és azután a kőbél areafelületének (úgy mint a Megalodus triqueter-wé\ is) kevésbbé éles határai. Ezek az utóbbi sajátságok csak a nagyobb, 64 mm. hosszúságot és 62 mm. magasságot elérő vagy megközelítő kőbeleknél szoktak érvényre jutni, míg a kisebb példányoknak kevésbbé kiugró csapjuk és jobban határolt areájuk van. Miután ezek a tulajdonságok az általam összehasonlítás alá vont és a gráczi egyetem Geologiai Intézetének tulajdonát képező bleibergi niegalodusok több példányán némileg és felváltva szintén jelentkeznek, nem lenne kizárva, hogy ezek a bakonyi maradványok magához a M. triqueter-hez lennének sorozandók, a mint másfelől meg valószínűtlenné teszi a két forma eltérő geologiai kora, hogy azok, — a miről szintén csak jól megtartott héjas példányok nyújthatnának felvilágosítást, — tényleg teljes összhangzásban lennének. A most megbeszélt és a M. triqueter WULF.-re emlékeztető kőbelek egynéhánya harántul hosszabbodó, majdnem trapezoidális körrajzot mutat; ha pusztán erről a néhányról lenne szó, úgy azokat minden tétovázás nélkül egy önálló új alak maradványainak kellene tekinteni; de a mennyiben ezek egynehány szabályosabban alakult és a M. triqueter bleibergi kőbeleihez hasonló közvetítő alakkal összefüggnek, egyelőre legczélszerűbbnek tartom mindezeket a maradványokat WULFEN formájához beosztani.
