A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

Stratigrafíai és faunisztikai eredmények. 253 kint, vagy időnkint megcsappant, a mennyiben látjuk ennek eredményeként az elcsenevészedett faunákat. Ilyen kedvezőtlen körülmények közbejöttével könnyű megértenünk, hogy a Pentacrinidák miért éltek meg, midőn az Encrinidák elpusztultak. Homályos, metafizikai okokra nincsen szükségünk, de érdekes felemlíteni, hogy az Encrinidák kimultával búcsút kell mondanunk azoknak az alakoknak, melyeket a palaeozoi Crinoida-típus utolsó képviselőinek, a karbonkorú génuszok egyenes leszármazottainak tekinthetünk. Áttérve az Echinoida pánczéltöredékekre, a Cserhát csoportjában csupán egyetlen meghatározható fajt találunk, ebből azonban 27 példányunk van. Ezt új fajnak tekintettük, s Triadocidaris persimilis-nek neveztük, a 78. oldalon azonban kiemeltük, hogy szoros rokonságban van a cassiani T. subnobilissal. A többi pánczéltöredék számra kevés és homályos, de további hat fajt látszik képviselni. A Cserhát csoportjából származó pánczéltöredékek teljes száma (a rágó készülékeket beleértve) 42. A Jeruzsálemhegy csoportja 63 pánczéltöredéket szolgáltatott s ezek legalább is nyolcz világosan eltérő, és jól felismerhető fajt képviselnek. Valószínűleg 10 vagy 11 faj maradványai szerepelnek itt, szemben a Cserhátról származó 7-tel. Ezek közül a fajok közül hármat, egy kétséges negyedikkel együtt Triadocidaris-ra, kettőt és egy kétes harmadikat Miocidaris-ra, egyet Anaulocidaris-ra, kettőt Mesodiadema-ra és egyet Diademopsis-ra vezettünk vissza. A Triadocidaris és a Miocidaris fajai a st. cassiani faunával fennálló kapcsolatra utalnak, de egyikük sem egyezik meg a Cassianról leírt fajok valamelyikével, sőt ellenkezőleg magasabb szintet jeleznek. A Triadocidaris praeternobilis és a T. immunita díszítés dolgában a Diademoida típushoz közelednek, a Miocidaris fajai pedig érintkező vagy összeolvadó scrobiculákkal bíró széles interambulacrálisaik révén túlszárnyalják a Cassianról származó fajok fejlettségi fokát. Mindazonáltal a Mesodiadema, továbbá egy valószínű, bár kezdetleges Diademopsis jelenléte az, a mi ezt a szintet végérvényesen a cassianinál magasabbnak bélyegezi, tényleges beosztását a raibli korba pedig megerősíti az a váratlan körülmény, hogy a mi Mesodiadema latumunk (125. 1.) azonosítható volt azokkal az interambalacrálisokkal, melyeket WÖHRMANN ideiglenesen az ő Cidaris Scliwageri-jkhoz sorolt (238. 1.). A Cserhát és a Jeruzsálemhegy csoportjai között a Crinoidák és az Echinoida pánczélok tanulmányozása alapján megállapítható különbségeket teljes mértékben megerősítik az Echinoida tüskék. Elég erős bizonyítékokat szolgáltatnak, mégis okunk van kételkedni, vájjon csakugyan olyan erősek-e, mint a hogy az emberrel a táblázatok megtekintése elhitetné. A táblázat szerint a tüskék mintegy 20 fajra oszlanak el, melyek közül mindössze négy új. Ezekből 7 a Cserhát és 4 a Jeruzsálemhegy csoportjára szorítkozik. A többiek közül háromnak az alakkörében van egy-egy alak, mely a Jeruzsálemhegyre jellemző. A hátralévők példányszáma csekély és sok közülök kétes. Mindez döntő erővel bizonyítja a faunák eltérő voltát, s úgy látszik, nem kevésbbé döntő fontossággal bír azok korára vonatkozólag is. Az a tapasztalat, hogy majdnem az összes cserháti tüskék jól ismert fajokhoz sorolhatók, holott a Jeruzsálemhegy csoportjában Anaulocidaris testudo-t és Cidaris parastadiferá-t találtunk, — oly fajokat melyek kevésbbé megszokottak ugyan, de mégis ismeretesek egyéb lelőhelyek raibli rétegeiből, — a két csoport eltérésére vonatkozó következtetéseket oly elkerülhetetlenekké teszi, hogy az előzőkben kidolgozott érvek szükségteleneknek, sőt képteleneknek látszanak. Úgy hiszem azonban, hogy bárki, a kinek az Echinoidákra