A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

252 A Bakony triászkorú tüskésbó'riíi. ilyen. A Cserhát jellemző Encrinus-a : az E. cancellistriatus új faj, mely a Bakonyból nem ismeretes. Vájjon lehetséges-e, hogy megegyezik bizonyos valószínűleg cassiani korú nyéltagokkal, melyeket GÜMBEL(1861, 220. 1.) a „Mergellage aus dem Scharizkehltale bei Berchtesgaden" lelőhelyről „Encrinus radiatus v. SCHAUR., var. verrucosus" néven írt le, s melyekről azt mondja, hogy „dadurch ausgezeichnet, dass die Oberfläche fein gekörnelt ist" ? Erre abból a feltevésből kiindulva utalok, hogy „Oberfläche" néven GÜMBEL az izülő felületet értette, s hogy példányai az Encrinus-hoz tartoztak, bár nem az E. radiatus ScnAUR-hoz, mely, mint a 17. lapon megállapítottuk, Balanocrinus-faj. A Pentacrinidák összehasonlításakor a cassiani és cserháti faunák közöt\ még figyelemreméltóbb eltéréseket tapasztalunk. A St. Cassianban talált három Isocrinusés két Balanocrinus-faj közül egy sem fordul elő a Cserhát csoportjában, — az erre a csoportra jellemző három Isocrinus-faj: az I. candelabrum, I. scipio és a bőségesen előforduló I. sceptrnm ellenben egyebütt ismeretlenek. Az Isocrinus propinquus-X oly számos lelőhelyről említik, hogy távolléte a Bakonyból meglephetné az embert, a feljegyzések közül azonban azok, melyeket ellenőrizni módomban volt, helyteleneknek bizonyultak (1. a 32. és 56. oldalon). Valóban érdekes a dologban az, hogy bár az Isocrinus tyrolensis és az I. propinquus leszármazottjai (utóbbi az I. Hercuniae képében) a Jeruzsálemhegy csoportjában megtalálhatók, a Cserhát csoportjában e fajok egyikének sincsen képviselője (hacsak egy vagy két igen kétséges töredék oda nem tartozik). Ebből azt következtetem, hogy a cassiani Pentacrinidák a raibli idők előtt nem jutottak el a Bakonyba, s így állott elő a homotaxisnak az a kitűnő példája, mely szerint a St. Cassianban talált cassiani fajok inkább hasonlítanak a Bakony raibli fajaihoz, mint az utóbbi helyen élt valóságos kortársaikhoz. Az Isocrinus Hercuniae-n, az I. tyrolensis major-on és változatain, végül egyetlen kétes I. candelabrum nyéltagon kívül más Crinoidákat a Jeruzsálemhegy csoportja nem tartalmaz. Az Encrinidákat, melyek oly rövid idővel azelőtt számos fajban és oly sok példányban fordultak elő, hogy maradványaik hatalmas kőzettömegeket építettek fel, most egyetlen nyéltag sem képviseli többé. A Seiser Alp pachicordiumos tufáiból BROILI (1904) feljegyezte az E. cassianus-t, az E. granulosus-t és az E. varians-t. Az északtiroli és bajor Alpokból WÖHRMANN (1889) feljegyezte a Traumatocrinus caudex-et és még egy fajt, melyet már az Encrinus granulosus fejezetében megbeszéltünk. A triaszkorú Encrinidák nagy rajának sereghajtói ezek, s fajuk utolsó képviselői. A Jeruzsálemhegy csoportjában egyetlen egy sem található közülök. Azok a körülmények, melyek a Pentacrinidák bevándorlását Tirolból a Bakonyba megengedték, az Encrinidáknak, úgy látszik, nem kedveztek. A különböző Encrinus-fajok, tudomásunk szerint, szétterjedő alapjukkal szilárdan gyökereztek a tenger fenekén; a Pentacrinidák ellenben kacsaikkal kapaszkodtak meg, s ha elvesztették a támasztó pontjukat, avagy a nyelük valamelyik syzygiumánál eltörött, felnőtt korukban is elkerülhettek valami más helyre. Az Encrinidák felett további előnyt biztosítanak nekik a karjaik ismételt elágazása folytán sokkal fejlettebb mozgató készülékeik, továbbá az a körülmény, hogy hosszabb és fejlettebb nyeleik segítségével magasabban fekvő s táplálékban gazdagabb vízrétegekhez férkőzhettek hozzá. Nem nyomozhatjuk ki az áramlatoknak és a táplálkozási viszonyoknak mindazokat a különböző változatait, a melyek azokban a triászkorú tengerekben uralkodhattak ; okunk van azonban feltételezni, hogy a táplálékkészlet helyen-